Spencer

Drágulnak az LCD monitorok és televíziók

A hordozható számítógépek, notebookok, valamint LCD televíziók iránt az elmúlt időkben oly mértékben megnőtt a kereslet, hogy az esetükben felhasznált legkelendőbb méretű folyadékkristályos kijelzőkből hiány alakult ki.

Rhoda Alexander, az iSuppli/Stanford Resources piackutató cég egyik vezető elemzője elmondta, hogy a hiány miatt az év végi ünnepekre akár jelentős mértékben is megemelkedhet az LCD kijelzők ára. "A kijelzőgyártók egyszerűen képtelenek megfelelő mennyiségű terméket piacra dobni, ami sajnos hiány kialakulásához vezet. Elmondható, hogy jelen pillanatban leginkább a 15 colos, illetve 17 colos képátlóval rendelkező folyadékkristályos kijelzők számítanak hiánycikkeknek" - nyilatkozta az elemző.

Szakértők szerint korántsem meglepő, hogy az LCD kijelzők, illetve a rájuk épülő számítástechnikai eszközök és fogyasztói elektronikus berendezések egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, ugyanis ezen termékek ára az utóbbi időkben jelentős mértékben csökkent. A felhasználók elsősorban azért vásárolnak folyadékkristályos kijelzőket, mert azok kisebb helyfoglalással rendelkeznek és sokkal kevesebbet fogyasztanak, mint hagyományos katódsugárcsöves társaik, arról nem is beszélve, hogy nézésük a szemet is sokkal kevésbé fárasztja.

A DisplaySearch piackutató cég egyik legfrissebb tanulmányából kiderül, hogy például LCD televíziókból az idei esztendő első negyedévében mintegy 223 százalékkal többet adtak el, mint az előző év hasonló időszakában, vagyis egész pontosan 734 ezer darabot. Érdekesség, hogy miközben az asztali számítógépekhez szánt monitorok piacán mostanság nem éppen kedvező eladási mutatókat regisztrálnak a gyártók, addig az LCD monitorok piaca virágzik.

Az iSuppli/Stanford Resources munkatársai elmondták, hogy az LCD kijelzők ára már az elmúlt hetekben is növekedett bizonyos mértékben. Általánosságban véve elmondható, hogy a nem is olyan rég még 250 dolláros áron, vagy ennél olcsóbban megvásárolható 15 colos LCD monitorok ára 300 dollár magasságába emelkedett, ezzel párhuzamosan pedig lényegében eltűntek a piacról a 350 dollárnál olcsóbb, 17 colos képátlóval rendelkező LCD monitorok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!