SG.hu

Internetes doktori jegyzék indult

A Doktoranduszok Országos Szövetsége elkészítette az Országos Doktori Jegyzéket digitális formátumban. A pályázati pénzből megvalósított oldalon ifjú kutatók számára biztosítanak megjelenési lehetőséget, hogy a személyes tudományos munka és az egyetemek doktori iskoláiban folyó kutatómunka eredményeit, sikereit naprakészen dokumentálják és népszerűsítsék.

A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) az Informatikai és Hírközlési Minisztérium közreműködésével elkészítette az internetes Országos Doktori Jegyzéket.

Az internetes adatbázis lehetőséget ad a jelenleg benne szereplő 570 tudósnak tevékenységük bemutatására a szélesebb közvélemény előtt is, illetve a kapcsolattartásra, közölte Csizmadia József elnök az oldal szerdai bemutatóján. A DOSZ a Széchényi-terv, az IHM által továbbvitt, Magyar nyelvű internetes tartalmak fejlesztésének támogatása című pályázatán nyert összegből valósította meg az elektronikus adatbázist.

A honlapon a PhD fokozatot szerzett ifjú kutatók számára biztosítanak megjelenési lehetőséget, hogy a személyes tudományos munka és az egyetemek doktori iskoláiban folyó kutatómunka eredményeit, sikereit naprakészen dokumentálják és népszerűsítsék.

A korábban nyomtatásban is kiadott Országos Doktori Jegyzék tematikáját követő internetes adatbázisban a doktoráltak szakmai önéletrajzát, legfontosabb publikációinak felsorolását és a doktori munkát leíró rövid ismertetőt teszik közzé. Tudományáganként besorolt tárgyszójegyzék és keresők állnak a rendelkezésre a tudományos eredmények között kutakodni vágyók számára.

Naprakész statisztikai kimutatások olvashatók a doktoráltak életkoráról, nyelvismeretéről, a doktori képzés átlagos időtartamáról és hasonló adatokról. Amennyiben valaki rendelkezik PhD fokozattal, és hasznosnak véli az adatbázisban megjelentetni tudományos munkáinak részleteit, regisztrálhatja magát az oldalon. Az adatbázis angol és magyar nyelven is elérhető.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!