SG.hu

Társadalmi vitán hazánk e-kormányzat stratégiája

A MeH Elektronikus Kormányzat Központ elkészítette az e-kormányzat 2005 stratégia és programtervét, amelyet társadalmi vitára bocsájtanak. Az EU-tagországok informatikai szektorának fejlődése új kihívások elé állítja a magyar közigazgatást is. A válaszokat Magyarországon a MeH Elektronikus Kormányzati Központ dolgozta ki, építve az ezt megelőző fejlesztési elképzelésekre. Így készült el az E-kormányzat 2005 stratégia és programterv, amelyben meghatározták a magyar kormány e-kormányzással kapcsolatos szemléletét és alapelveit.

Az E-kormányzat 2005 stratégia és programterv a Magyar Információs Társadalom Stratégia (MITS) része. A tervezet legfontosabb feladata, hogy láthatóvá tegye a közigazgatás érintett szereplői számára a kormányzati munka megújításának kiindulópontjait, elveit, várható hatásait, következményeit, lehetőséget adva az igazodásra és a partneri szerepek kialakítására. A stratégia lényege, hogy az e-kormányzással kapcsolatos hiteles alapüzeneteket fogalmazzon meg a társadalom számára, érzékeltetve a kormány eltökéltségét az állam szolgáltató jellegének erősítésére irányuló folyamatok végigvitelében.

Cél, hogy az elektronikus kormányzat fejlesztésével hosszú távon hatékonyabbá, átláthatóbbá és olcsóbbá váljon a közigazgatás és az állam működése. A fejlesztések eredményeként a részvételi demokrácia kiszélesedjen, az állampolgárok, az üzleti szereplők bizalma növekedjen, az állampolgárok nagyobb mértékben kapcsolódjanak be a politikai életbe.

A stratégia az európai elvárásokhoz azonosul, de a hazai kiindulási feltételekre épít, és megvalósítása során szeretné alkalmazni a hazai tudományos, szakmai és szervezési eredményeket a következő programstruktúrában: Alapinfrastruktúra Kiépítése Átfogó Program, e-Szabályozás Bővítése Átfogó Program, e-Hatékonyság Építés Átfogó Program, e-Szolgáltatások Átfogó Program, e-Kultúra Fejlesztés Átfogó Program, EU Integráció Átfogó Program.

Az E-kormányzat 2005 stratégia és programterv már járt a különböző szakmai fórumokon, de a stratégiai tervezés lehetővé teszi a fokozatos módosításokat.

E-kormanyzat stratégia
Melléklet

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!