JohnnyCage

Az @Stake vezető állásába került a Microsoft kritika

Elveszítette állását az az AtStake vezető, aki közreműködött a Microsoft szoftverek biztonságáról lesújtó képet festő, napokban kiadott jelentés elkészítésében.

Daniel E. Geer Jr., aki közel három évtizede foglalkozik a számítógépes rendszerek biztonságával, meglepődve tudta meg, hogy többé már nem az AtStake alkalmazottja. A számítógépes biztonsági megoldásokkal foglalkozó, és a szoftveróriás Microsofttal szorosan együttműködő AtStake volt technikai igazgatója részt vett annak a napokban kiadott jelentésnek az elkészítésében, amely szerint a rendkívül széles körben elterjedt, domináns pozícióban lévő Microsoft szoftverek alkalmazása súlyos biztonsági kockázatot jelent az Egyesült Államok számára.

A Cambridge-i (Massachusetts) székhelyű AtStake egyelőre nem kívánta közölni, hogy Geer maga mondott le a jelentés körül kirobbant botrányt követően, vagy a vezetés bocsátotta el. Lona Therrien, az @Stake szóvivőnője annyit azonban leszögezett, hogy a Microsoft nem lépett kapcsolatba a társasággal az ex-vezető ügyében.

Geer távozását követően a Microsoft sajtóközleményben tudatta, hogy a társaság nem vett részt a döntésben.

Egyes kritikusok azonban ennek ellenére is úgy vélik, hogy Geer kirúgása a Microsoft befolyásának tudható be, és a társaság ellen lefolytatott trösztellenes perrel példálóznak, amely során az amerikai Igazságügyi Minisztérium alig talált olyan technológiai vezetőt, aki hajlandó lett volna tanúskodni a Microsoft ellen. Geert egyelőre nem tudták elérni a média képviselői, de egy, az ügyhöz közel álló hírforrás szerint a volt technikai igazgatót telefonon értesítette az AtStake vezetése az elbocsátásáról.

Az AtStake részvétele a Microsoft szoftvereket kritizáló jelentés elkészítésében azért is volt meglepő, mert a társaság korábban szorosan együttműködött a szoftveróriással, biztonsági hibák után kutatva elemezte annak szoftvereit és forráskódjait, valamint biztonsági tanácsadást nyújtott az óriáscég számára.

"A jelentés tartalma nem állt összhangban az AtStake nézeteivel" - közölte a biztonsági cég az üggyel kapcsolatban. "A számítógépes biztonság kérdése sokkal összetettebb annál, hogy kizárólag egy kérdésre összpontosítsunk" - mondta Chris Wysopal, az AtStake kutatási igazgatója. "Úgy véljük, a CCIA jelentése nem pártatlan, és nem a tényekre koncentrál" - tette hozzá Wysopal, aki szerint Geer úgy fejtette ki véleményét, mintha az az AtStake álláspontja lenne.

A jelentést készítő washingtoni Computer and Communications Industry Association (CCIA) szövetség egyébként tagjai között tudja a Microsoft legnagyobb riválisait is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • b #8
    éljen bill "adolf" geci! egyre lesújtóbb véleményem van a májkroszoftról.
  • [HUN]PAStheLoD #6
    ha én a csávó helyébe lettem vóna akkor a végére a nevemet írtam volna és hogy ez tapasztaltat ill. szem. vél. és ha abba beleköznek akkor szerintem az ottani munkatövény is engedén a perlést!
  • Joe #5
    Itt most az MS-nek és az @Stake-nek van igaza. Ha valaki az MS biztonsági megoldásait fejleszti, akkor ne kritizálja azokat nyilvánosan. Most már, független szakértöként megteheti... Egy alkalmazottnak lojálisnak kell lennie a munkaadójával szemben, még akkor is, ha nem az a véleménye. Kritizálni a konkurenciát kell :-)))