JohnnyCage

A Microsofttól való függőség veszély egyes szakértők szerint

Számítógépes biztonsági szakértők egy csoportja közös jelentést adott ki, amely szerint a Microsoft szoftverek elterjedtsége biztonsági kockázatot jelent, és súlyos, sorozatos rendszerösszeomlások veszélyét rejti.

A Computer & Communications Industry Association szövetség ipari- és kormányvezetők számára tartott washingtoni konferenciáján kiadott jelentés szerint a Microsoft jelenleg egyértelműen a rosszindulatú víruskészítők elsődleges célpontja. A jelentés készítői úgy vélik, a Microsoft szoftverekben található biztonsági hiányosságok elsősorban a megoldások rendkívül összetett voltából adódnak.

Az idei évben két jelentősebb vírus vette célba a Windows alapú rendszereket. A Slammer féreg a Microsoft SQL szerverét támadta, és jelentősen lelassította a hálózatokat világszerte, valamint számos rendszer összeomlását okozta. A közelmúltban elterjedt MSBlaster pedig rengeteg számítógépet bénított le, súlyos adatvesztéseket okozott, és összehangolt támadást próbált indítani a Microsoft egyik weboldala ellen.

"A platform azon természete, hogy szinte minden asztali számítógépen megtalálható, a megoldás biztonsági hiányosságainak tekintetében nem kerülheti el vállalati- és kormányvezetők figyelmét" - mondta Dan Geer, az @Stake számítógépes biztonsági cég technikai igazgatója.

Geer több szakértő társával kifejtette a jelentésben, hogy egyetlen szoftverrendszer használata jelentős biztonsági kockázatot rejt az Egyesült Államok számára. A jelentés készítői hangsúlyozzák, hogy a dokumentumban foglaltak a saját véleményüket tükrözik, nem pedig a CCIA-ét, amelyet a Microsoft riválisai alapítottak. A Microsoft által támogatott Americans for Technology Leadership szerint azonban a jelentés a CCIA egy próbálkozása, hogy a cyberbiztonság kérdését kihasználva jusson előnyhöz a szoftveróriással szemben.

"A cyberbiztonság egy, az egész IT ipart átfogó probléma, amelyet nem lehet rosszindulatú mutogatással, és politikai támadásokkal megoldani" - mondta Jim Prendergast, az Americans for Technology Leadership igazgatója.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mireez #29
    ez egy fasz, nem látjátok? nem kell vele foglalkozni,.

    Amugy az MS monopol, gazdag, és még több pénze lesz, EZT NEM AKARJÁK SOKAN mert nekik is van szoftver és ŐK AKARNAK GAZDAGABBAK lenni. ezért van ez a nagy anti MS projekt:P

    :)

    ez triviális

    más is gazdag akar lenni
  • mrzool #28
    "...lehet tökéletes rendszert és örök mozgót is..."

    Örökmozgót... Hát persze. Újabb nagyszerű érv tőled, te szakember...
  • Alien_AM #27
    http://www.openbsd.org/art/smallerblk.gif[\hatalmas]
  • Alien_AM #26
    tech-el viszont egyetértek ez van a vinfos már elavult rencer ami arra jo hogy a fiatal srácok megtanulják bekapcsolni a számítógépet.
  • Alien_AM #25
    Droland lehet tökéletes rendszert és örök mozgót is csak nem biztos hogy a jelenlegi technika ezt megengedi. Térjünk vissza a tökéletes rendszerre eszt mar bebizonyitották hogy lehet és van is amit nem lehet feltörni de ezt most nem irnam le mer tul hosszu lenne, kicsit jarj utána mert az elmaradott emberek közé tartozol.
  • mireez #24
    :-)

    Windows Power, csak érteni kell hozzá. Ennyi.
  • Alien_AM #23
    OBSD nem nagyon tornek fel esetleg nagyon ritkan, de ha kedved van probald meg unix.rulez.org, majd szolj ha sikerult. (ott sem frissitettek semmit)
  • Alien_AM #22
    Cat barátom mondhatok valamit? Most idézni fogok:"OBSD Only one remote hole in the default install, in more than 7 years!" semmi frissites. Már bocs
  • droland #21
    Még mielőtt valaki belekötne. Természetesen vannak rendszerek melyek kevesebb, vannak rendszerek melyek több biztonsági hibát tartalmaznak. De az élet az ilyen. Van fekete, van fehér, Van férfi és van nő. És vannak programozók, vannak hackerek. Mindenek mindig van ellentéte. Ergo: mindig lesz, aki feltör valamit. Ez az élet "rendje".

    ennyi...
  • droland #20
    "Azt a pénzt, amit ezekre a szakértőkre és bizottságokra költenek inkább egy normális rendszer elkészítésére tényleg alkalmas csapatnak adnák, már réges rég lenne egy biztonságos rendszerük. Jut eszembe! Nem tud valaki egy jólfezető $oftverszakértői állást?"

    "olyan ez, mint egy 750-es bmw. nem elvihetetlen, de csak az igazi ukrán profik tudják elkötni. :)"

    Utóbbi mondatnak van értelme.

    NEM LEHET BIZTONSÁGOS RENDSZERT CSINÁLNI!

    Miért? Mert emberek vagyunk.

    Tehát első idézett reagálásra a válaszom:

    "Csináljunk örökmozgót!"

    ennyi...