SG.hu

Itélet az Oktatási Minisztérium Sulinet pályázatával kapcsolatban

A bíróság ítéletében leszögezte, hogy a Döntőbizottság tévesen mondta ki, hogy a teljesítés megkezdésére rövid idő állt rendelkezésre, mivel az Oktatási Minisztérium nem kötelező feltételként határozta meg a Sulinet szolgáltatás megkezdésére vonatkozó határidőt.

Ezzel alátámasztotta az Oktatási Minisztérium azon korábbi nyilatkozatait, hogy verseny semleges módon, a piac szabadságának tiszteletben tartásával kívánta a tárgyalásokat lefolytatni, ugyanakkor megállapította, hogy az ajánlattételi határidő rövid volt.

Mint ismeretes Az Oktatási Minisztérium 2003 januárjában részvételi felhívást hirdetett meg Sulinet szolgáltatás nyújtására 2003. december 31-ig. Az eljárást a Közbeszerzési Döntőbizottság 2003. március 25-én versenyegyenlőséget sértőnek minősítette. Az Oktatási Minisztérium így nem köthette meg a megállapodást, hanem a korábbi szolgáltatóval módosította a szerződést, úgy hogy az tovább nyújtsa a szolgáltatást, a döntőbizottság határozatát pedig megtámadta a bíróság előtt. A szerződés módosítását – amely alapján a jelenlegi szolgáltatás zajlik - a Közbeszerzési Döntőbizottság megvizsgálta és nem minősítette jogszabálysértőnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!