JohnnyCage

Közös LCD üzletágat tervez a Sony és a Samsung

A dél-koreai Samsung Electronics és a japán Sony Corp. hétfőn jelentette be, hogy egy LCD panelek gyártásával foglalkozó közösvállalkozás indításáról folytatnak tárgyalásokat.

"Amennyiben a megállapodás megszületik, az új közösvállalkozás mindkét fél számára előnyös lesz" - mondta Song Myong-sup, a szöuli Meritz Securities elemzője. "A Samsung igyekszik megvédeni magát az LCD piac túltelítődésétől, és stabil megrendelői kört próbál kialakítani. A Sony ebben ki tudja segíteni a dél-koreai gyártót" - tette hozzá Myong-sup.


A lehetséges Samsung-Sony közösvállalkozás híre nem sokkal azután látott napvilágot, hogy az előbbi cég bejelentette, 2010-ig további 17 milliárd dollárt kíván új LCD gyártósorok kiépítésére fordítani. A közösvállalkozásból a japán Sony szintén profitálhatna, mivel bőséges, megbízható LCD kijelző forráshoz jutna különféle termékeihez.

"Az együttműködés különféle lehetséges formáit vizsgáljuk, beleértve a közösvállalkozást is, de döntés ezidáig nem született a kérdésben" - áll a Samsung sajtóközleményében. Mina Naito, a Sony szóvivőnője úgy nyilatkozott, a társaság számos gyártóval folytat tárgyalásokat egy, az LCD kijelzők piacát célzó együttműködésről, konkét döntésre azonban még nem került sor.


A japán elektronikai óriás a közelmúltban agresszív támadást indított riválisai ellen az LCD televíziók piacán. A társaság megfelelő, saját gyártókapacitás híján azonban kizárólag külső partnercégektől tudja megrendelni a készülékekbe épített folyadékkristályos kijelzőket.

"A Sony jó minőségű LCD paneleket szeretne vásárolni vonzó áron, ehhez pedig jelen pillanatban a dél-koreai cégek tűnnek a legígéretesebb partnernek, miel ők rendelkeznek azokkal a fejlett technológiákkal, amelyek lehetővé teszik a nagyméretű LCD kijelzők gazdaságos előállítását" - mondta Myong-sup.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • IrkaBirka #2
    Reélem az a kedvező ár rám is vonatkozik :)