SG.hu·

Steve Ballmer a számítógépes biztonságról

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a napokban azt nyilatkozta, hogy a vállalat szoftvereiben a közelmúltban felfedezett biztonsági rések új és a korábbiaknál komolyabb innovációs kihívást jelentenek a Microsoft számára, valamint utalt arra, hogy a szoftvercéget folyamatosan tolvajok, szélhámosok, terroristák és hackerek támadják.

Ballmer elmondta, hogy a Microsoft természetesen mindent meg kíván tenni annak érdekében, hogy a jövőben elkerülhető legyen az MSBlasthoz hasonló vírusok széles körben történő elterjedése. A Microsoft vezetője szerint a számítógépes bűnözők ellen minden lehetséges eszközzel fel kell venni a harcot, és a férgeket még az előtt ki kell irtani, mielőtt világhódító útra indulnának és komoly károkat okoznának.

"Úgy gondolom, hogy jelen pillanatban leginkább a védelmi technológiák fejlesztésére kell koncentrálnunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy a rossz fiúk továbbra sem hagynak fel a vírusok készítésével, célunk pedig nem más, mint ezen számítógépes kártevők működésének blokkolása, mielőtt még azok megfertőznék a PC-ket" - mondta Ballmer egy a napokban megrendezett szakmai rendezvényen.

Számítógépes védelmi és biztonsági megoldások fejlesztésével az eddigiekben elsősorban antivírus szoftvercégek foglalkoztak, azonban Ballmer szerint a jövőben elkerülhetetlen lesz, hogy a Microsoft minden korábbinál szorosabb együttműködést folytasson az olyan vállalatokkal, mint amilyen például a Symantec, vagy éppen a Network Associates. Ismeretes egyébként, hogy a redmondi mamutcég júniusban felvásárolt egy antivírus szoftverek fejlesztésével foglalkozó román céget, a GeCad Software-t. Egy az egész számítógépes iparra kiható problémával van dolgunk, mely ellen nem egyedül csak a Microsoftnak kell harcolnia - nyilatkozta Ballmer, majd hozzátette, hogy a Microsoft operációs rendszerein kívül mostanság a hálózati infrastruktúrák és egyéb informatikai rendszerek is egyre jelentősebb támadásveszélynek vannak kitéve.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a felhasználóknak mostanság sok nehézséggel kell szembenézniük, éppen ezért a jövőben mindenképp javítanunk kell szoftvereink biztonsági megoldásain - mondta Ballmer, aki szerint a Microsoftnak többek közt a hibajavítások terjesztési módszereit illetően is kisebb-nagyobb változtatásokat kell végrehajtania.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Power2003. 09. 18.. 15:55||#19
Nem alszol, te sokáig?
© [HUN]PAStheLoD2003. 09. 18.. 14:45||#17
arra a virág vagy vidám vasárnapra?
© Laci732003. 09. 18.. 14:26||#15
Hello Lars!

10 pont 😊
© mrzool2003. 09. 18.. 10:12||#13
"Vagy majd egyenként javítják , ahogy jönnek a vírusok?"

Bocs, hogy belepofázom, de ez így nem igaz. Még nem volt olyan vírus, ami ismeretlen és javítatlan MS sebezhetõséget használt ki. A patch mindig kint volt a vírusok / férgek megjelnése elõtt, de hülye userre nincs gyógyír...
© Herds2003. 09. 17.. 19:29||#9
HEHE LOL !!!! 😊)))) ezekt a videok 😊))
én egy évbe nem izzadok annyit mint az ott 😊)))))))
© Orgi-CRPD2003. 09. 17.. 18:40||#6
Udv!
En csak ennyit szeretnek hozzafuzni!
http://sertes.goldengate.hu/stuff/epsylon/vid_other/dev.mpeg
http://sertes.goldengate.hu/stuff/epsylon/vid_other/dance.mpeg
Semmi tobbet nem tudok elmondani.
© Power2003. 09. 17.. 16:12||#2
Hát ha még azt is látnád, amikor izzad az elõadási alatt. 😊))
© Herds2003. 09. 17.. 16:05||#1
de ocsmány feje van ennek az ipsének 😊)))