Spencer

Csökkenés előtt a 17 colos LCD monitorok ára

A 17 colos képátlójú LCD monitorok vásárlását tervező felhasználóknak érdemes egy kicsit kivárniuk, ugyanis a legfrissebb előrejelzések azt mutatják, hogy az elkövetkezendő hónapokban árcsökkenés várható ebben a piaci szegmensben.

Szakértők szerint a árcsökkenés hátterében elsősorban az áll, hogy a közelmúltban némileg visszaesett az asztali számítógépekhez szánt LCD monitorok iránti érdeklődés, ami a raktárkészletek gyarapodásához vezetett. A gyártók most áraik mérséklésével kívánják csökkenteni raktárkészleteiket, és tudni lehet, hogy a legtöbb gyártó a 17 colos képátlójú LCD-k árát fogja csökkenteni, ugyanis ily módon szeretnék a felhasználók figyelmét a 15 colos LCD-knél jelentősen nagyobb árrést biztosító modellek felé terelni.

Piackutató cégek előrejelzései szerint a jelenleg átlagosan 260-265 dolláros, tehát mintegy 60 ezer forintos áron kapható 17 colos LCD panelek ára az idei esztendő harmadik negyedévében legalább 15 dollárral csökkenni fog, ezzel párhuzamosan pedig a kereskedelmi forgalomban megvásárolható LCD monitorok ára is jelentősen mérséklődik majd. Ross Young, a DisplaySearch nevezetű, elsősorban kijelzőkkel foglalkozó piackutató cég vezető elemzője szerint míg a 17 colos LCD monitorok ára akár jelentős mértékben is csökkenhet, addig a 15 colos modellek ára nem, vagy csak kis mértékben fog mérséklődni, ugyanis a gyártók azt szeretnék elérni, hogy a 17 colos LCD-k szépen lassan átvegyék a 15 colos modellek piaci szerepét.

A világ egyik legnagyobb monitorgyártójaként jegyzett Samsung vezetői hasonlóképp vélekednek, vagyis azt mondják, hogy a 17 colos LCD kijelzők ára az elkövetkezendő időkben havonta akár 5-10 dollárral is csökkenhet, ezzel szemben a 15 colos LCD monitorok ára várhatóan változatlan marad. A TFT (Thin Film Transistor) folyadékkristályos kijelzők piacán az idei év elején hiány alakult ki, ami magasabb árakhoz vezetett, most pedig a túlzottan zsúfolt raktárak az árak akár jelentős mértékű mérséklődéséhez is vezethetnek - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Joe Virginia, a dél-koreai székhelyű Samsung kijelzők gyártásával foglalkozó amerikai részlegének egyik vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Inquisitor #22
    Én csak azért nem rajongok a TFT-ért, mert a jelenlegi modelleknél igen érdekesen néznek ki a fix felbontástól eltérőek. Pl. 1024-es TFT monitoron a 800x600 ... :(
    Egyébként olcsón mostanában a jó minőségű, de kis szögben látszódó TFT-ket szórják ki, mert már a jobbakra van igény. (170/170 fok)
  • Inquisitor #21
    "mellesleg ha 130e-ért egy 19"-os monitor normális, hát részvétem!"
    Hát pedig én most happy lennék egy Iiyama Visionmaster Pro 454-el, lement az ára 123.000 körülire. Szar lehet a 100Hz 1600-ban. ;)
  • GodBadka #7
    "260-265 dolláros, tehát mintegy 60 ezer forintos áron kapható 17 colos LCD panelek"
    Megmondaná nekem valaki, hogy hol kapok ennyiért? Mert akkor Én is kérek!
  • [HUN]PAStheLoD #6
    tudom ezért nem vártam míg lemegy az ára
  • HuAn82 #4
    Ez igy szokott lenni!:-)
  • [HUN]PAStheLoD #3
    ez egyértelmű volt! miután megvettem egyből lemegy az ára!
  • ayden #1
    Ezt a kis cikket mintha csak nekem irták volna:)
    Csak birjak még várni mig megjön a télapó:)))