SG.hu·

A Sony elégedett a PS2 amerikai árával

A japán elektronikai óriás a jelek szerint annak ellenére sem fogja csökkenteni a PlayStation 2 játékkonzol amerikai árát az E3 kiállításon, hogy a rivális Microsoft és Nintendo a cégek a közelmúltban ilyen lépést hajtottak végre.

Kaz Hirai, a Sony Computer Entertainment of America elnöke egy telefonos interjú során úgy nyilatkozott, hogy a riválisok árcsökkentései valójában nem növelték az eladásokat. "Elégedettek vagyunk a 199 dolláros árral. Az értékesítési adatok a 199 dolláros ár mellett is igen jók" - mondta Hirai.

A vezető mindezt néhány nappal a Los Angeles-i Electronic Entertainment Expo (E3) kiállítás megnyitása előtt mondta, így aligha várható, hogy a társaság a rendezvényen ezúttal is csökkenteni fogja a PlayStation 2 amerikai árát. A tavalyi E3 kiállításon mind a Sony, mind a Microsoft és a Nintendo csökkentette konzoljainak árát.

Az Xbox és a PlayStation jelenleg 199 dollárba kerül az Egyesült Államokban, a GameCube pedig 149 dolláros áron kapható. Mivel a tavalyi árcsökkentések az eladások jelentős növekedéséhez vezettek, a szakértők hasonló lépésre számítottak a mostani kiállításon is.

"Reményeim szerint a konzolok ára ismét számottevően csökkenni fog" - mondta Jeff Lapin, a Take-Two játékkiadó vezérigazgatója hozzátéve, hogy a Sony helyében valójában Ő sem csökkentené a PS2 árát. Mint Brian Farrell, a THQ kiadó vezérigazgatója elmondta, a PS2 ára nem számít, mivel az eladási darabszámok így is megfelelőek. Farrell szerint a játékkiadók számára csak az számít, hányan veszik meg a játékkonzolokat, később pedig a szoftvereket.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Gabest2003. 05. 09.. 04:28||#9
Ha ez nekem szólt, akkor elárulom hogy pont annyit vettem már hozzá legálisan, amennyi nem került örökre a polcra 5 perc után.
© vax2003. 05. 08.. 18:43||#7
Igazad van. Megjelent a "dedó".
© vax2003. 05. 08.. 18:42||#6
Igazad van. Megjelent a "dedó".
© Gabest2003. 05. 08.. 15:45||#5
Ezekkel az árakkal a magyar vevõk is elégedettek lennének... Fõleg hogy a dollár már csak 21x.
© Lacc2003. 05. 08.. 15:18||#4
Micsoda magasröptû vita. Szánalmas.