SG.hu·

IBM-Nvidia paktum: több milliós veszteségek a TSMC-nél

A TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company) vezetői többször is elmondták, hogy az Nvidia és az IBM között létrejött chipgyártási szerződés nem okoz komolyabb károkat a TSMC számára, azonban független szakértők szerint a TSMC vesztesége a paktum következtében akár több millió dollárra is rúghat.

Egy az üggyel kapcsolatban készített friss jelentésből kiderül, hogy a világ elsőszámú szerződéses chipgyártójaként nyilvántartott TSMC a közeljövőben várhatóan továbbra is az Nvidia elsőszámú és legfontosabb partnere marad, ami konkrétan azt jelenti, hogy az Nvidia 2003-ban forgalomba kerülő termékeinek közel 95 százaléka a TSMC gyártósorain fog készülni. Mivel azonban az Nvidia következő generációs Quadro, valamint jelenleg NV35, illetve NV40 fejlesztési kódnevet viselő grafikus processzorait már az IBM fogja gyártani az Nvidia számára, a tajvani székhelyű TSMC negyedévenként mintegy 7,5-11 millió dolláros bevételtől fog elesni. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az idő előrehaladtával a helyzet előreláthatólag csak romlani fog a TSMC számára, ugyanis az IBM-Nvidia paktumnak "köszönhetően" a TSMC bevételei a 2004-es esztendőben negyedévente már mintegy 35-45 millió dollárral maradnak majd el a korábban tervezett összegektől.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az IBM mikroelektronikai eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozó részlege a hét elején, kedden jelentette be, hogy chipgyártási szerződést kötött az Nvidiával. Ezen szerződés értelmében a jövőben az IBM gyártja majd az Nvidia következő generációs, 0,13 mikronos csíkszélességgel rendelkező grafikus processzorait. A Santa Clara-i székhelyű Nvidia ily módon egyébként szakított azzal az immár több éves hagyománnyal, mely szerint kizárólag egy chipgyártó állítja elő a különböző Nvidia termékeket. Szakértők szerint a váltásra azért volt szükség, mert az Nvidia jelenlegi csúcsmodellje, a GeForce FX azért késett több hónapot, mert a TSMC egyszerűen képtelen volt a 0,13 mikronos gyártás közben felmerülő nehézségek kiküszöbölésére. Az Nvidia a jövőben már nem kíván hasonló kockázatot vállalni, éppen ezért, bár nem szakított a TSMC-vel, chipgyártási feladatokkal bízta meg az IBM-et.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Borg2003. 03. 30.. 13:40||#3
Ha az ATI nem a TSMC partnere, az nvidia nem hagyja ott...

Ha az IBM-nek (szinte =AMD) nem lenne érdeke (az ATI pártján álló) Intelnek odatenni, akkor az nvidiával sem állt volna össze😊

Ha az nvidia nem lenne akkora szarban amiben van a TSMC miatt, akkor is elõbb utóbb az IBMhez ment volna.

Ilyen egyszerû összefüggések vannak😊
© Sanguinius2003. 03. 30.. 12:34||#2
ha az NVIDIA képes lett volna jobbat produkálni nem hagyom ott.
igy viszont.........
© [HUN]PAStheLoD2003. 03. 30.. 09:29||#1
ha a TSMC képes lett volna jobbat produkálni nem haggya ott az nVidia