Spencer

Egyre népszerűbbek az LCD monitorok

Egy most nyilvánosságra hozott jelentés szerint az asztali számítógépek piacán eladott LCD monitorokból származó bevételek az idei évben először haladják majd meg a hagyományos CRT (Cathode Ray Tube), vagyis katódsugárcsöves monitorokból származó bevételeket.

Jennifer Gallo, a jelentést készítő IDC piackutató cég kijelzőkkel foglalkozó részlegének az egyik elemzője az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy mindez elsősorban annak köszönhető, hogy az LCD monitorok ára az elmúlt hetekben-hónapokban jelentős mértékben csökkent, ennek következtében pedig lényegében bárki által elérhetővé váltak a lapos kijelzők. Gallo szerint az LCD monitorokból származó bevételek rohamos növekedésében az is nagy szerepet játszik, hogy a Hewlett-Packard és a többi nagy számítógépgyártó cég kínálatában mostanában egyre több olyan akciós áron kapható komplett konfiguráció található, mely nem hagyományos CRT, hanem LCD monitorral van ellátva.

A piackutató cég legfrissebb előrejelzései szerint a személyi számítógépekhez szánt LCD monitorok piacán az idei évben világszinten mintegy 20,4 milliárd dolláros bevételt fognak regisztrálni az ebben a piaci szegmensben érdekelt gyártók. Ezzel szemben az ugyancsak PC-khez szánt katódsugárcsöves monitorok piacán az idei évben már csak mintegy 12,3 milliárd dolláros összbevételre lehet számítani. Összehasonlításképp, a tavalyi esztendőben mind a katódsugárcsöves, mint az LCD monitorok piacán 15 milliárd dolláros bevételt regisztráltak.

Az LCD monitorokból származó bevételek tehát már az idén meghaladják a katódsugárcsöves monitorokhoz köthető bevételeket, azonban mindez nem jelenti azt, hogy már az idén több LCD kijelző kerülne forgalomba, mint katódsugárcsöves monitor. Az IDC szerint erre leghamarabb a következő esztendőben, 2004-ben kerülhet majd sor. A kutatók felhívják a figyelmet arra, hogy az LCD monitorok térnyerésével párhuzamosan az elkövetkezendő években fokozatosan nőni fog az eladott LCD-k átlagos képmérete. Míg manapság a 15 colos képátlójú LCD monitorok a legkelendőbbek, addig 2005-ben már várhatóan a 17 colos LCD kijelzők számítanak majd favoritnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #1
    Annak a cikkcímnek, hogy "Soha nem látott mélyponton az LCD monitorok ára" sokkal jobban örülnék :)))