Spencer

Változások a Microsoft Office stratégiájában

Miközben a Microsoft hétfőn kiadta az Office 2003 második bétaverzióját, a cég munkatársai arról számoltak be, hogy a Microsoft az Office-ra a jövőben már nem mint egy "egyszerű" irodai szoftvercsomagra, hanem sokkal inkább mint egy komplett irodai rendszerre kíván tekinteni.

Ennek következtében pedig valamikor idén nyáron Office System néven dobja majd piacra a szoftver végleges, elsősorban vállalatok körében népszerűsíteni kívánt változatát. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a szoftvercég tavaly októberben adta ki az új Office első tesztverzióját, majd ezt követően az elmúlt héten véletlenül kiszivárgott a cégtől a szoftver második tesztverziója, melyet e héttől kezdve már hivatalosan is elérhetnek a szoftvertesztelők.

A Microsoft egyébként nemcsak az Office csomagot kereszteli át Office Systemre, hanem annak minden egyes komponense új nevet kap. Így a Word 2003 ezentúl Office Word 2003, az Outlook 2003 pedig Office Outlook 2003 néven fog szerepelni a Microsoft által irodai rendszernek titulált Office Systemben. A Microsoft munkatársai az üggyel kapcsolatban elmondták, hogy az új elnevezések bevezetésére azért van szükség, mert a legújabb Office alkotóelemei már sokkal inkább egy egészet alkotnak, mintsem különálló részegységeket, mint ahogy az a korábbi Office csomagok esetében tapasztalható volt.


Szakértők szerint a Microsoft többek között azért adott új nevet az Office-nak, illetve az Office komponenseinek, mert ettől a lépéstől azt reméli, hogy több vállalati felhasználót tud meggyőzni az Office Systemre való továbblépésről. Érdekesség, hogy a Microsoft számára e tekintetben saját maga jelenti a legnagyobb konkurenciát, ugyanis jelen pillanatban az Office több mint 90 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, és a Microsoftnak koránt sem jelent egyszerű feladatot a korábbi Office-okat használó felhasználók meggyőzése arról, hogy érdemes lecserélni régi szoftvercsomagjukat. Ez többek közt már csak azért is nehéz feladat, mert már a korábbi Office-ok is olyan rendkívül sok szolgáltatással rendelkeztek, hogy a felhasználóknak vajmi kevés okuk van az upgrade-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Johann #9
    Képzelem milyen jó lehet. Magától megírja a szöveget csak diktálni kell neki, sőt még át is fogalmazza ha nem jól mondtad. Mi újat tud még hozni? Ki az a hülye aki beruház egy olyan dologra amiben semmi olyan ujdonság nincs amire feltétlenül szükség lenne. Ha csak úgyis arra használja valaki hogy egy szöveget, vagy táblázatot megcsináljon és kinyomtasson, akkor minek cseréljen?
  • bakerman #5
    k@cs@g Bill Géc...lehuzná az ember börét....mi a fenéért nem támogatja a régebbi cuccokat?...csak azért hogy kénytelen legyél megvenni az ujjabb xaroqat....faxa lóképü dsidógyerek
  • Sephi #4
    Milyen szep ember ez a Bill. Egyem a szivit nizd milyen szep fiju o!
  • RelakS #3
    "a Microsoft az Office-ra a jövőben már nem mint egy "egyszerű" irodai szoftvercsomagra, hanem sokkal inkább mint egy komplett irodai rendszerre kíván tekinteni. "

    Tehát az árat minimum a duplájára emelik
  • gz8 #2
    Ezt a fejet mintha már láttam volna valahol, csak nem egészen ilyen kontextusban... :)
  • b #1
    a sötét úr és az ő egyik palantírja. ööö... palladiumja. :) mindegy, nem?