JohnnyCage

A Sony reagál az Xbox Live adataira

A Microsoft közelmúltbeli bejelentése szerint az Xbox Live szolgáltatás jelenleg 350 ezer felhasználóval rendelkezik. A rivális Sony a társaság közleménye szerint azonban már több, mint 600 ezer PS2 hálózati adaptert adott el.

A japán elektronikai óriás Sony Corp. ezidáig távol maradt a játékkonzol piac második helyéért küzdő Nintendo, illetve Microsoft versengésétől. A jelek szerint az a közlemény viszont felkeltette a társaság figyelmét, amelyben a szoftveróriás Microsoft bejelentette, hogy Xbox Live online játékszolgáltatásának felhasználói tábora meghaladta a 350 ezres létszámot. A Sony válaszként bejelentette, hogy ezidáig több, mint 600 ezer PlayStation 2 hálózati adaptert adott el Japánban, illetve az Egyesült Államokban.

Úgy tűnik, a Sony az online játékszolgáltatások szegmensében sokkal jobban félti piacvezető helyét, mint a játékkonzolok szegmensében. A Microsoft bejelentése szemet szúrhatott egyes Sony vezetőknek, akik erre "Az enyém nagyobb, mint a tiéd" stílusú háborúba kezdtek.

A japán elektronikai óriás tavaly augusztusban indította be online játékszolgáltatását az Egyesült Államokban, az európai bevezetés azonban továbbra is bizonytalan. Az európai verzió bétatesztelése egyes hírek szerint még az idei évben megkezdődik.

A kérdés egyelőre az lehet, hogy a Sony által említett 600 ezer felhasználó mit kezd PS2 hálózati adapterével. Közülük több, mint 200 ezer japán játékos a Final Fantasy XI miatt vette meg a csomagot, a többiek azonban feltehetően nem sokat tudnak kezdeni a meglehetősen hiányosan támogatott megoldással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CHEAPBOY_GA #3
    10 milla Xboxbol. 350 Teeee:)
  • CSOCSO #2
    szvsz az x adatai jobbak.. 50 milla ps2 ből 600ezren vs 12milla psből 350 ezren... azé...
  • Csudri #1
    PlayStation SUXX!!