Spencer

Jövő héten jelenik meg az Office 2003 Beta 2

Különböző források tudni vélik, hogy a Microsoft hivatalosan a jövő hét elején, hétfőn adja ki nagysikerű irodai szoftvercsomagja, az Office legújabb kiadásának második tesztverzióját. Az Office 2003 Beta 2 névre hallgató szoftver a várakozások szerint sokkal szélesebb tesztelői körben lesz majd elérhető, mint közvetlen elődje, az Office 2003 Beta 1, melyet a Microsoft szokásához híven csak egy viszonylag szűkebb körben tett elérhetővé.

A jövő hétfői hivatalos bemutatkozásra egyébként alig három héttel azt követően kerül majd sor, hogy a Microsoft munkatársai saját bevallásuk szerint véletlenül felrakták a már kész Office 2003 Beta 2-t a Microsoft Developer Forum webhelyére. Ismeretes, hogy miután az esetről az egyik internetes portál munkatársai jóhiszeműen értesítették a Microsoftot, a szoftvercég képviselői először tagadni próbálták a dolgot, majd hat órával a szoftver véletlen nyilvánosságra kerülését követően levették azt az említett webhelyről. A Microsoft szóvivője a mostani pletykákat, miszerint az Office 2003 Beta 2 hétfőn fog megjelenni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta.

A szoftveróriás számára az Office irodai szoftvercsomag közel olyan jelentőséggel bír, mint maga a Windows operációs rendszer, ugyanis az Office nagyon komoly összegeket hoz a Microsoft konyhájára. Sok mindent elmond az az adat, mely szerint a Microsoftnak az Office fejlesztéséért felelős részlege a legutóbbi negyedévben mintegy 2,4 milliárd dolláros forgalmat regisztrált, miközben a Microsoft teljes forgalma ugyanezen időszakban 8,5 milliárd dollár volt. Ugyancsak figyelemre méltó, hogy a Microsoft utolsó negyedévben elért 3,25 milliárd dolláros adózás előtti nyereségének nagy részét, mintegy 1,88 milliárd dollárt az említett részleg termelte.

Az irodai szoftvercsomag első tesztverzióját, az Office 2003 Beta 1-et tavaly októberben adta ki a Microsoft, a hétfőn debütáló Office 2003 Beta 2-t pedig várhatóan valamikor idén nyáron követi majd a végleges verzió, azonban egyelőre nincsenek pontos információink azzal kapcsolatban, hogy a végleges Office 2003 mikor és milyen áron kerül majd forgalomba. Hasonló módon egyelőre azt sem lehet tudni, hogy az új fejlesztésnek számító OneNote, illetve InfoPath alkalmazások bekerülnek-e a végleges Office 2003-ba, vagy esetleg különálló szoftverként kerülnek majd forgalomba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)