Spencer

A CeBIT-en debütál az FIC Radeon 9800 Prója

Ahogy napról napra közeledik a világ egyik legnagyobb számítástechnikai szakkiállításának, a CeBIT-nek a nyitási időpontja, a kiállításon résztvevő cégek egymás után fedik fel CeBIT-es terveiket.

Így tett a többek közt az FIC (First International Computer) is, mely cég lényegében az összes piaci szegmensben bemutat majd valamilyen újdonságot a neves hannoveri rendezvényen. Tökéletesen elégedettek vagyunk a 2003-as termékskálánkkal, és reméljük, hogy hasonlóan elégedettek lesznek majd a CeBIT látogatói is, akik a kiállításon megtekinthetik legfrissebb fejlesztéseinket - nyilatkozta Gene Sheu, az FIC Networking and Information Group elnöke.

A március 12. és március 19. között zajló CeBIT-en többek közt megtekinthetők lesznek az FIC azon legújabb videokártyái, melyek az ATI Technologies vadonatúj Radeon 9800, illetve Radeon 9800 Pro típusjelzésű grafikuschipjei köré épülnek. A nem túl fantáziadús, FIC A98, illetve FIC A98P elnevezésű grafikuskártyákon 400 MHz-es RAMDAC, TV-kimenet, valamint két monitorcsatlakozó kap majd helyet, no és némi grafikus memória, valamint egy-egy csúcskategóriás ATI grafikuschip. A kisebb teljesítményű és egyben természetesen olcsóbb FIC A98 esetében egy Radeon 9800-as chip jut főszerephez, mely 325 MHz-es frekvencián ketyegő chip mellett 128 MB, 256 bites interfésszel rendelkező DDR-I memória lesz fellelhető. Az FIC A98 memóriachipjei 620 MHz-en (2 x 310 MHz) fognak ketyegni. Az igazi nagy durranás azonban nem ez, hanem az FIC A98P lesz, melyen többek közt egy 400 MHz-es frekvenciájú Radeon 9800 Pro chip, valamnt 256 MB 256 bites interfészű, 920 MHz-es (2 x 460 MHz) DDR memória trónol majd.

Az FIC a CeBIT-en számos új alaplapot is be kíván jelenteni, melyek közül talán az FIC VW11 típusjelzésű a leginkább figyelemre méltó. Mondom ezt többek közt azért, mert ezen alaplap újdonságon már az Intel vadonatúj Canterwood chipkészlete lesz megtalálható, mely a legújabb Intel Pentium 4-es processzorokon kívül a DDR400-as SDRAM memóriák kezelésére is képes, akár kétcsatornás üzemmódban is. Az FIC VW11-en ezenkívül helyet fog kapni egy Intel gyártmányú 10/100/1000 Mb/s-os Ethernet kontroller, egy RAID vezérlő, néhány USB 2.0, valamint IEEE 1394 port, egy AGP8x-os slot, valamint egy integrált 5.1-es csatornás hangrendszer.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bandit21 #1
    Na ez a vagágyság, nem a hosszú haj...