Franczy

Nem minden Pentium-M notebook Centrino

Mint ismeretes, az Intel nemrégiben bejelentette, hogy vadonatúj notebook platformja, a Centrino, azon belül pedig a Pentium-M processzorok március 12-én fognak bemutatkozni. Immár azt is tudni lehet, hogy az új platform ezen első hivatalos bemutatkozására egy nagyszabású New York-i rendezvény keretein belül kíván sort keríteni az Intel, mely rendezvényen ott lesz többek közt Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója, valamint olyan nagy és neves cégek vezetői is képviseltetik majd magukat, mint például a Dell Computer, vagy a Toshiba.

Az egyszerű felhasználó most azt gondolhatja magában, hogy amennyiben a korábban Banias fejlesztési kódnevet viselt processzorra épülő hordozható számítógépet kíván vásárolni, nincs más dolga, mint március 12-e után bemegy egy kereskedésbe és kiválaszt magának egy Centrino logóval ellátott notebookot. A dolog azonban ennél valamivel bonyolultabb. Mondom ezt többek közt azért, mert március 12-ét követően több különböző Pentium-M alapú notebook lesz kapható.


Természetesen lesznek olyan notebookok, melyek a már említett Centrino logóval fognak rendelkezni, és amely újdonságok elsősorban arról ismerszenek majd meg, hogy a Pentium-M processzoron kívül a Centrino platform másik alkatrészével, vagyis az alaplapi chipkészlettel és a kommunikációs chippel is el lesznek látva. Eddig minden tiszta sor, azonban amennyiben egy gyártó ezen három komponens valamelyikét elhagyja és más gyártó hasonló termékével cseréli fel, akkor a notebook már nem viselheti magán a Centrino matricát. Konkrét példát tekintve, azon Pentium-M processzorra és i855-ös chipkészletre épülő hordozható számítógépek, melyekben nem a Centrino platform kommunikációs chipje kap helyet, az Intel szerint nem hozhatók forgalomba Centrino márkajelzéssel.


Szakértők szerint várhatóan számos neves számítógépgyártó cég piacra fog dobni olyan újgenerációs notebookokat, melyekben nem lesz jelen mind a három Centrino komponens, ebben az esetben, vagyis a Centrino logó hiányában viszont kérdéses, hogy a gyártók mennyit profitálhatnak az Intel Centrino nagyon komoly reklámkampányából. Ezen kampányra egyébként a chipgyártó nem kevesebb mint 300 millió dollárt kíván fordítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!