Franczy

Az Intel és az AMD is csökkentette árait

Az Intel és az Advanced Micro Devices (AMD) hétfőn idén először jelentős mértékben csökkentették különböző processzoraik árát.

A világ legnagyobb chipgyártójaként nyilvántartott Intel egyes asztali számítógépekbe szánt Pentium 4-es processzorainak árát 21 százalékkal csökkentette, ezzel párhuzamosan pedig a rivális AMD is mintegy 32 százalékkal mérsékelte egyes chipjeinek az árát. Ahogy azt már megszokhattuk, a chipgyártók most is elsősorban azért csökkentették áraikat, mert ily módon szeretnék előkészíteni a terepet a közeljövőben napvilágot látó újabb és egyben minden korábbinál nagyobb teljesítményű termékeiknek, ezenkívül pedig az árcsökkentéseknek a piaci versenyképesség fokozásában is komoly szerepe van.


Érdekesség, hogy míg 2002-ben mindkét chipgyártó folyamatosan és meglehetősen rövid időközönként csökkentette processzorárait, addig az elmúlt hónapokban hozzá kellett szoknunk ahhoz, hogy egyik chipgyártó sem túl gyakran csökkenti árait. Mint ismeretes, az Intel legutóbb tavaly novemberben csökkentette asztali számítógépekbe szánt processzorainak az árát, majd ezt követően januárban mobil chipjeinek az árát mérsékelte a chipgyártó. Az AMD tavaly nyár végén, augusztusban jelentett be utoljára árcsökkentést az asztali processzorai kapcsán, majd egy hónappal később némileg csökkentette a notebookokba szánt processzorainak árát is.


Az Intelnél végrehajtott mostani árcsökkentések érintették többek közt a cég jelenlegi csúcsprocesszorát is, a 3,06 GHz-es frekvenciájú, Hyper-Threading kompatibilis Pentium 4-et, melynek ára 637 dollárról 589 dollárra mérséklődött. Hasonlóan csekély mértékben csökkent a 2,8 GHz-es Pentium 4 processzor ára is, mely chipért az eddigi 401 dollár helyett immár "csak" 375 dollárt kell fizetnünk. A 2,66 GHz-es és 2,6 GHz-es Pentium 4-es processzorok ára 305 dollárról 241 dollárra csökkent, a 2,5 GHz-es és 2,53 GHz-es modellekért pedig az eddigi 243 dollár helyett ezentúl 193 dollárt kell fizetni.

Az AMD csúcsprocesszorainak, az Athlon XP 3000+-nak, illetve az Athlon XP 2800+-nak az ára változatlan maradt, viszont az Athlon XP 2700+ 23 százalékkal lett olcsóbb, ami azt jelenti, hogy utóbbi chip ezentúl 267 dollárba kerül. Az Athlon XP 2600+, az Athlon XP 2400+, illetve az Athlon XP 2200+ ára rendre 241, 141, illetve 107 dollárra mérséklődött.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Bronzon #13
    Mostanában mit tervezel venni?:)
  • zeb #9
    Az AMD csökkentheti ahova akarja mivel szakértő felhasználó soha nem gondolkodik AMD-ben. Az csak a laikus tömegeknek adható el meg az igényteleneknek akik számára az olyan szavak mint "minőség" és "megbízhatóság" értelemezhetetlen kifejezések, teljességgel hiányzik a szótárukból.
  • Pheel #8
    Írd oda, hogy +-os, mert félreértem és azt hiszem, hogy egészen a 3000+-ról beszélsz! ;)))))
  • Lazarus #7
    Így olcsóbb lesz a 2200-as mint a 2100 :)
  • Mike #3
    Másik meg, hogy csődbe jut a gyártó/forgalmazó
  • Mike #2
    Ez történik mindig akkor, amikor veszek vmit :)