Franczy

Friss Radeon 9900 és 9900 Pro információk

Lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy nem telik el nap anélkül, hogy ne érkezne valamilyen információ az ATI Technologies, illetve az Nvidia közeljövőben bemutatkozó újdonságaival kapcsolatban. Mai híreink az előbbi, kanadai székhelyű gyártóval kapcsolatosak.

Az már hosszabb ideje ismeretes előttünk, hogy az ATI Technologies hamarosan megkezdi a sokak által egyszerűen csak "GeForce FX killer"-nek titulált új grafikus processzorainak forgalmazását, vagyis az ezen chipek köré épülő Radeon 9900-as videokártyák debütálása lényegében már küszöbön áll. Az ATI Technologies azonban az alap Radeon 9900 mellé egy nagyobb teljesítményű grafikuskártya, a Radeon 9900 Pro piacra dobását is tervbe vette, tehát tulajdonképpen Radeon 9900 termékcsaládról is beszélhetünk.

Egyelőre még sok a bizonytalanság a Radeon 9900 sorozatú termékek specifikációi kapcsán, mindenesetre a legfrissebb információk szerint az alap Radeon 9900-as grafikuskártyákon található GPU-k 0,15 mikronos csíkszélességgel fognak rendelkezni, működési frekvenciájuk pedig 375 MHz lesz. Az ATI Technologies a Radeon 9900 esetében a renderelő futószalagok, valamint a memória tekintetében a korábbi híradásokkal ellentétben nem hajt végre különösebb változtatásokat, vagyis marad az egy-egy textúrázó egységgel felvértezett nyolc renderelő futószalag, illetve a 256 bites interfésszel rendelkező első generációs DDR memória. A Radeon 9900-as grafikuskártyák piaci forgalmazása várhatóan rögtön azt követően fog megkezdődni, hogy az ATI Technologies a március közepén megrendezendő CeBIT-en lerántja a leplet az újdonságról.

Várhatóan ugyancsak a CeBIT-en jelentik majd be a Radeon 9900 Prót, azonban ezen videokártyák forgalmazása várhatóan valamivel később kezdődik majd meg, mint a normál Radeon 9900-as kártyáké. A Radeon 9900 Pro már 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével fog készülni, nyolc renderelő futószalagja pedig már egyenként két-két textúrázó egységet fog kapni. A Radeon 9900, illetve a Radeon 9900 Pro teljesítménye közötti különbséget a legjobban talán az szemlélteti, hogy az ATI Technologies az előbbi grafikus megoldást a GeForce FX, utóbbit pedig annak utódja, a jelenleg NV35 fejlesztési kódnevű újdonság ellenfeléül szánja. Mivel a közölt információk korántsem hivatalos forrásból származnak, kéretik megfelelő fenntartásokkal kezelni őket. Az üggyel kapcsolatban biztosat csak a hannoveri CeBIT után fogunk tudni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RoadkilleR78 #12
    Szerintem nem örülnénk annak, ha az ati megenné az nv-t. Jó nekünk ez a harc a két óriás közt. Hiszen a versenyhelyzet mindíg a vásárlónak kedvez. Gyorsabb technikai fejlődés, alacsonyabb árak. Amúgy meg mindenki vegye azt, amelyik neki tetszik és amit a pénztárcája megenged. Nekem is Ati dobog a gépemben igaz csak egy 7500-ös, de még egy ideig jó lesz. És azt mondom: Hajrá ATI, hajrá nVidia, és hajrá az összes többi grafikus kártya gyártó! Harcoljatok a kegyeinkért! :-)
  • RpPRO #9
    Nem baj, h. ilyen presztizsmeccset vivnak, de erdemes abba belegondolni, h. egy 9900pro-t kb egy 5 gigas p4 tudna teljesen kihajtani. Ujabban a szerencsetlen vga-knak a "lassu" procikra kell varniuk :)
  • Mice #6
    De mindezek ellenére nem hiszem, hogy csökkenne az nv piaci részesedése, hiszen ha az órajelek tovább vándorolnak fölfelé, akkor szeptember-december környékére már az eszkimók is megjelennek mint vásárlók, és majd körbeülik az fx-et ha nagyon hideg lesz.
  • Én Nyitottam #5
    :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
  • Zsoltee_a_bator #3
    hat ez a pro az adatok szerint nem lesz semmi az tutko..
  • Csudri #2
    Ne temessük az nVidia-t. Lehet, hogy a GefFx egy hamvába hult ötlet, de van még a tartalékuk!
  • asysoft #1
    Na, egyre nehezebb helyzetbe kerül az nVidia...