SG.hu·
Megjelent az AMD Athlon MP 2600+
Az Advanced Micro Devices (AMD) kedden bejelentette eddigi leggyorsabb, elsősorban a szerver számítógépek, illetve a munkaállomások piacára szánt Athlon MP processzorát, mely a keresztségben az Athlon MP 2600+ nevet kapta.
A sunnyvale-i székhelyű chipgyártó munkatársai a bejelentés kapcsán elmondták, hogy debütálásával egyidőben az egy- és kétprocesszoros rendszerek piacára pozícionált Athlon MP 2600+ mintegy ötven rendszerintegrátor cég kínálatában fedezhető fel. Ezen rendszerintegrátorok egyébként elsősorban kisebb méretű, általában regionális cégek.
Habár az AMD az asztali számítógépekbe szánt processzorainak piaci bevezetése kapcsán az elmúlt időkben nagyon komoly gondokkal küszködött, illetve küszködik még ma is, a chipgyártó arra azért mindig ügyelt, hogy a szerverek piacára szánt processzorai lehetőleg időben és kellő mennyiségben elérhetők legyenek. Érdekesség, hogy alig két évvel ezelőtt az AMD-t a szerver processzorok piacán lényegében még nem is tartották nyílván, ezzel szemben a chipgyártó manapság havonta már több mint százezer ilyen processzort gyárt le, illetve ad el.
A Mercury Research piackutató cég legfrissebb adatai szerint az AMD az x86 platformú szerver chipek piacán jelenleg mintegy 5 százalékos részesedéssel rendelkezik. Az AMD szempontjából mindenképpen örvendetes, hogy a cég processzorai a nagyvállalatok körében is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, melyre jó példa, hogy a ConocoPhilips Athlon MP-alapú szerverek segítségével végez különböző szeizmikus kutatásokat, a DaimlerChrysler pedig hasonló rendszereken futtatja törésteszt szimulációit.
A most bemutatkozott Athlon MP 2600+ 2,1 GHz-es működési frekvenciával, valamint 266 MHz-es rendszerbusz frekvenciával rendelkezik, elsődleges, illetve másodlagos gyorsítótárának mérete pedig 128, illetve 256 kB. A 0,13 mikronos csíkszélességű Thoroughbred magra épülő új AMD szerver processzorokért 273 dollárt, azaz mintegy 61 ezer forintot kell fizetni, természetesen ezres tételben. Mint ismeretes, a jelenlegi Athlon MP chipeket április végén azon Opteron processzorok váltják majd fel, melyek az AMD első nyolcadik generációs, x86-64 architektúrájú processzorai lesznek. Az AMD asztali számítógépekbe szánt nyolcadik generációs processzoraira, az Athlon 64 chipekre egészen szeptemberig kell várnunk.