JohnnyCage

Dél-Korea kínai hackereket gyanít a Slammer mögött

A dél-koreai rendőrség egy kínai hackercsoportot gyanúsít a SQL Slammer féregprogram elkészítésével, illetve elterjesztésével, jelentette be a hatóság szóvivője.

Dél-Korea a világ leginkább "elektronizált" országa, ahol a lakosság 70 százaléka rendszeresen használja az Internetet. Többek között ez az oka annak, hogy az ország számítógépes hálózata szenvedte el a legnagyobb fennakadást a SQL Slammer féregprogram elmúlt hétvégi pusztítása során. A Microsoft SQL Server 2000 biztonsági rését kihasználva terjedő féregprogram szinte teljesen megbénította az ország internetes rendszerét.

A dél-koreai rendőrség a nyomozás során egy olyan weboldalra bukkant, amelyen kínai hackerek még tavaly októberben próbáltak elterjeszteni egy MS SQL Server féregprogramot. A rendőrség szóvivője szerint a mostani fertőzéshullámot ennek a féregprogramnak egy variánsa okozhatta.


"Ez a féreg nem teljesen azonos azzal, amelyet a kínai hackercsoport tavaly kifejlesztett, de egy variánsának tűnik" - mondta a dél-koreai rendőrség cyber bűncselekményekkel foglalkozó részlegének egyik vezetője. "Értesítettük az Egyesült Államokat, Kínát, és Ausztráliát a vizsgálat eddigi eredményéről, de a nyomozást tovább folytatjuk az Interpollal együttműködve."

Eközben kedden már nem jeleztek újabb fennakadást a koreai internetes rendszerekben, és a féregprogram lassan eltűnni látszik az ország hálózatairól. A rendőrség ennek ellenére tovább folytatja a nyomozást az internetes kártevő eredetének felderítése érdekében.

A SQL Slammer az elmúlt másfél év legkártékonyabb internetes féregprogramja, amelyet a számítógépes biztonsági szakértők szerint kifejezetten a hálózatok gyors megfertőzésére fejlesztettek ki készítői.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • item #1
    na és miért nem telepítették a javítást ezek a nagy hálózatok szakemberei??