SG.hu

A Microsoft határozott éves osztalékfizetéséről, valamint törzsrészvényeinek 1:2 arányú felosztásáról

A Microsoft nyilvánosságra hozta, hogy a társaság igazgatótanácsa meghatározta az éves osztalékot, valamint jóváhagyta a Microsoft törzsrészvények 1:2 arányú felosztását. A felosztás előtti részvényenként számított 0,16 dollár osztalék (a felosztást követően részvényenként 0,08 dollár) 2003. március 7-én fizetendő a 2003. február 21-én a kereskedés zárásakor a részvénykönyvben bejegyzett részvénytulajdonosok részére. A részvényfelosztás eredményeképpen a 2003. január 27-i fordulónapon a részvénykönyvben bejegyzett részvénytulajdonosok valamennyi, tulajdonukban lévő törzsrészvény után egy darab törzsrészvényt kapnak.

"Az osztalék meghatározásának ténye azt mutatja, hogy az igazgatótanács bízik a társaság hosszú távú növekedési lehetőségeiben, illetve pénzügyi erejében. Kiemelten örülünk annak, hogy a kutatás-fejlesztésbe fektetett jelentős összegek, illetve a hosszú távú tőkeigények fenntartása mellett profitot juttathatunk vissza részvényeseinknek." - nyilatkozta John Connors, a Microsoft pénzügyi igazgatója.

A felosztást követően a törzsrészvények mennyisége körülbelül 10,8 milliárd darab lesz. A pluszrészvényeket a társaság transzferügynöke, a Mellon Investor Services postázza, illetve szállítja ki 2003. február 14-e környékén. A Microsoft 1986. március 13-án végrehajtott kibocsátása óta ez lesz a kilencedik alkalom, hogy a társaság törzsrészvényeit felosztják.

"úgy véljük, hogy a részvények felosztása az éves osztalékfizetéssel együtt még vonzóbbá teheti a Microsoft részvényeit szélesebb befektetői körök számára is. Hatalmas növekedési lehetőségeket látunk a szoftver, illetve a technológiai szektorokban, és továbbra is elkötelezettek vagyunk az olyan befektetők bevonásában, akik osztoznak lelkesedésünkben és hosszú távon tekintenek a társaság növekedési lehetőségeire" - nyilatkozta Connors.

Az osztalékfizetéshez kapcsolódóan a társaság elindítja a Közvetlen Részvényvásárlási Programot (Direct Stock Purchase Program), valamint az Osztalék Újrabefektetési Programot (Dividend Reinvestment Program), melynek keretein belül mind az új részvényesek, mind pedig a jelenlegi részvénytulajdonosok számára lehetővé válik, hogy döntsenek: a Microsoft éves osztalékához készpénzben kívánnak-e hozzájutni, vagy automatikusan szeretnék azt újra befektetni. A programot a Mellon Investor Services koordinálja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!