SG.hu·

A Sendo beszámol a Microsoft ügyről

A brit mobiltelefon-gyártó a közelmúltban pert indított a szoftveróriás ellen, most pedig részletesen kifejtette, miként akarta törvénytelen eszközökkel kiforgatni szellemi tulajdonából a redmondi szoftvercég.

A Sendo az elmúlt hónapban indított pert a Microsoft ellen, mivel a szoftvercég állítása szerint visszaélt a társaság üzleti titoknak minősülő információival és technikai tudásával, valamint csalást követett el. A mobiltelefon gyártó a perben meghatározatlan kártérítési összeget követel a Microsofttól. Jon Murchinson, a Microsoft egyik képviselője tagadta a Sendo állításait. "Alig várjuk, hogy bebizonyíthassuk, a Sendo alaptalanul vádol minket."

A két társaság 1999-ben fogott össze azzal a tervvel, hogy a Sendo egy, a Microsoft Stinger fejlesztési kódnevet viselő (Smartphone 2002) operációs rendszerére épülő GSM mobiltelefon készüléket adjon ki. Az operációs rendszer egyesíti a PDA kéziszámítógépek és mobiltelefonok funkcióit, és kifejezetten az intelligens, többfunkciós mobiltelefonokhoz készült. A két cég megállapodása szerint a Microsoftnak anyagi támogatást kellett volna nyújtani a Sendo fejlesztési munkálataihoz.

A Sendo tavaly novemberben aztán bejelentette, hogy nem dobja piacra Smartphone 2002-alapú mobiltelefonját, és a rivális Symbian operációs rendszerre épít készüléket. A Symbian operációs rendszert olyan mobiltelefon óriások fejlesztik, mint a Nokia, az Ericsson, és a Motorola. Eközben a Sendo egyik riválisa, a tajvani High Tech Computers kiadott egy Smartphone 2002 alapú mobiltelefont, amit éppen egy brit szolgáltató, az Orange rendelt meg.

"A Microsoft a segítségünk nélkül nem rendelkezett elegendő információval és szaktudással ahhoz, hogy időben piacra dobhassa a Smartphone 2002 készülékeket" - állítja a Sendo ügyvédje. "A társaság ezért egy titkos tervbe fogott, amellyel hozzájutott a Sendo szellemi tulajdonához, és felhasználta azt saját céljára, miközben megpróbálta ellopni a Sendo ügyfeleit, hogy tönkretegye a társaságot" - tette hozzá.

A Sendo és a Microsoft korábbi megállapodása során a szoftveróriás beleegyezett, hogy 12 millió dollárt fektessen a mobiltelefon gyártóba, amiért bejutott annak igazgatói tanácsába. A Sendo nemsokkal később megkezdte az új, Smartphone 2002 alapú telefon fejlesztését, de ezzel egyidőben a problémák is megjelentek. A Microsoftnak a Sendo rendelkezésére kellett volna bocsátania az operációs rendszer végleges verzióját, a szoftveróriás azonban egy félkész, kritikus hibákkal teli változatot adott át, és nem volt hajlandó kijavítani a szoftverben talált problémákat.

A telefon 2001 augusztusára tervezett kiadását ezért 2001 decemberére kellett halasztani. A Sendo számított az új telefon eladásaiból származó bevételre, ezért a késés felborította a cég pénzügyi egyensúlyát. 2001 decemberében, amikor a telefon még továbbra sem jelenhetett meg, a társaság megpróbálta rávenni a Microsoftot, hogy fektesse be a társaságba azt a 12 millió dollárt, amit korábban ígért. A szoftveróriás azonban nem tette ezt meg, így "a csőd felé lökte a társaságot".

A Microsoft 2002 februárjában 14 millió dolláros kölcsönt adott a Sendónak. Illetve csak ígért, mert a pénzt a Sendo sosem kapta meg, ehelyett a szoftvercég 300 teszt telefont követelt. A 300 mobiltelefon elkészítése 3,6 millió dollárba került a Sendónak, és a munkálatok ráadásul lelassították a társaság többi projektjét.

A Sendo 2002 májusában a Microsoft kérésére betekintést engedett a telefon fejlesztési munkálataiba, így a szoftveróriás szakértői üzleti titoknak számító információkat szerezhettek meg a társaságtól. Nem sokkal később, 2002 szeptemberében végleg nyilvánvalóvá vált, hogy a Microsoft nem fizeti ki a kölcsönt, és nem is fekteti be az ígért 12 millió dollárt. Ezzel a két cég kapcsolata véget ért.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© vax2003. 01. 16.. 21:49||#29
Igaz. Ugyanazt többféle verzióban.
© Pheel2003. 01. 16.. 11:24||#28
Ahahahha! Rég röhögtem ekkorát! Ezt hol olvastad? Rá volt írva a Mac-edre?
© Pheel2003. 01. 16.. 09:54||#26
Igazad van Apple ügyben, de marketing alatt nem csak a reklámot kell érteni. A MS sokszor volt jó helyen, jó idõben, mert volt, aki gondolkodott a jövõjén. Az Apple pedig szép ötlet, csak kár, hogy a megvalósítást amatõrökre bízták.

A Sendo meg valahol a Sun környékén van a szememben. Azok is csak pereskednek már 8-10 éve, mert fejleszteni nem tudnak. Elég nagy szégyen.
© vax2003. 01. 16.. 00:04||#22
Hát eléggé ködös ez az ügy. De talán érdekességként:
- ha valamelyikötök kapna csak ugy egy pofont egy idegentõl a 99% visszaadná, vagy megprobálná. Viszont ha tudnátok hogy többszörös multimiliárdos akitõl kaptátok nem biztos, hogy visszaadnátok, hanem rögtön ügyvédhez és orvoshoz fordulnátok, hogy valami zsiros kártéritést szedjetek ki perrel vagy peren kivül. Ez lassan Magyarországon is kezd elterjedni. Fõleg Amerikában erre szakosodott ügyvéd "cápák" leledzenek. Ez sem értem igazán miért pont a Sendo kellett a Ms-nak mikor ott van a HP a Compaq stb. Na mindegy. Várom az Ms hozzászólását.
© Pheel2003. 01. 15.. 19:49||#21
Mondtam én, hogy megtudom?!?
© Cat2003. 01. 15.. 18:10||#20
az hogy mi az igazság, azt te a büdös életben nem fogod megtudni 😊
© Pheel2003. 01. 15.. 16:10||#19
Valahogy kicsit egyoldalúnak érzem ezt a story-t amúgy. Mintha mikor pofánvágod a kisöcsédet, mert idegesített, utána az elrohanna anyukátokhoz és elõadná a kis meséjét, hogy te indokolatlanul bántottad és anyukád téged meg sem hallgatna. Én elõbb kivárom mit mond a MS. Valószínûleg alapvetõen mást. A kettõ között lesz az igazság és nem a "szegény" Sendo oldalán.
© Pheel2003. 01. 15.. 16:08||#18
Nekem beugrik. Az IBM maga cseszte el, mert még iratott is a MS-tal egy szerzõdést, hogy az OS/2 után még másfél évig nem jön ki konkurens termékkel, majd miután addig nem lépett, még õ ajánlotta az ügyfeleinek a Windows-t. Az Apple meg szintén onnan lopott, ahonnan a MS. Palo Alto-ból. Csak a MS-nak van marketingrészlege, az Apple-nek meg sosem volt...
© Tozó2003. 01. 15.. 14:58||#16
Robot úr, ebben lehet hogy a józan ész szerint igaza van, de a multi-cégeknél elég sokszor megjelenik egy szervezetlenségi tényezõ: néha nem tudja a jobb kéz...
Ha az adott ország, vagy cégen belüli szervezet hibás döntést hoz, az nem feltétlenül a vezérigazgató vagy a tulajdonosok utasítására történt...
© reszcsi2003. 01. 15.. 14:39||#14
Ezt most nem értem, ha nem akarnak MS opos telcsit gyártani akkor mit anyáznak ? Különben is kit érdekelnek, nem kell szvsz egyiket sem sajnálni.