SG.hu·

Még ebben a hónapban kapható lesz a GeForce FX

A legfrissebb információk szerint a vastag pénztárcájú hardcore gamereknek már nem kell sokat várniuk arra, hogy mintegy 500-600 eurónak megfelelő összeg ellenében egy-egy vadonatúj, GeForce FX-alapú grafikuskártya tulajdonosai lehessenek. Amennyiben minden jól megy, akkor néhány gyártó, így többek közt a hollandiai székhelyű Club3D még ebben a hónapban megkezdi első GeForce FX videokártyáinak a forgalmazását, mely high-end kategóriás grafikus megoldásokon 256 MB, 1000 MHz-es frekvencián ketyegő DDR-II SDRAM memória kap majd helyet, bár gondolom ezzel nem mondtam sok újdonságot.

Mint ismeretes, a világ elsőszámú grafikuschip gyártójaként nyilvántartott Nvidia a tavalyi év végén megrendezett Comdex számítástechnikai szakkiállítás keretein belül rántotta le a leplet a GeForce4 chipek utódjának szánt GeForce FX grafikus processzorokról, azonban ezen bemutatkozás csak jelképes volt, hiszen a kereskedelmi forgalomban mindeddig egyetlen ilyen chipre épülő videokártya sem jelent meg. Különböző források tudni vélik, hogy a GeForce FX azért késik, mert a TSMC-nek komoly gondjai adódtak a 0,13 mikronos gyártási technológiákra történő átállás kapcsán.
Ezen problémák azonban napjainkra rendeződni látszanak, melynek köszönhetően az első GeForce FX-alapú grafikuskártyák az Nvidia korábbi ígéreteinek megfelelően január végén, február elején várhatóan már a boltok polcain lesznek. Nem sokkal ezt követően, várhatóan a márciusi hannoveri CeBIT-en debütál majd egyébként a GeForce FX kisöccsének nevezhető, jelenleg NV31 fejlesztési kódnevű grafikuschip, mely elsősorban kedvező ár/teljesítmény mutatójával fog hódítani a felhasználók körében.

Teszt			GeForce FX	Radeon 9700 Pro	%Változás 
Quake III Demo001 	209 		147 		42% 
UT2003 Asbestos 	140 		119 		18% 
3DMark2001SE Nature 	41 		45 		-9% 
A GeForce FX közeljövőben történő tényleges bemutatkozásának előszeleként a napokban felbukkant néhány olyan érdekes sebességteszt, melyek alapján nagyjából belőhető, hogy a GeForce FX ténylegesen milyen teljesítményre lesz képes. Ezen tesztek alapján elmondható, hogy míg a nagy konkurens ATI Technologies-féle Radeon 9700 Pro "csak" 147 fps-t, addig a GeForce FX 209 fps-t pumpált ki magából a Quake3-ban, 1600 x 1200-as felbontásban, 2x-es anti-aliasing mellett. Unreal Tournament 2003 alatt a GeForce FX előnye nagyjából hasonló, azonban a 3DMark-féle Game4 tesztben az ATI üdvöskéje némileg megelőzi az Nvidia legújabb nagyágyúját.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cefa2003. 01. 11.. 13:54||#75
na az eredeti témához visszatérve.
Az FX állítólag 700 eurós áron lesz pijacra dobva ami 180 rugó. Így már rengeteg dologban érzek voodoo szindrómát.
1. az ára : ilyen sokba csak a v6000 es került anno
2. elnevezés Geforce fx - 3d fx
3. Tápcsati (bár ez az atin is van)
4. bazinagy lesz a kártya.

érdekes még az is hogy a referenciakártyán kívül még egyik helyen sem áttam hûtéssel a kártyát csak anélkül. Miért? Félnek hogy úgy riasztó lenne?
Nekem is geforszom van és semmi bajom sincs vele.

De az ATI szép lassan jön felannyira hogy a kártyája már 7 hónapja a leggyorsabb és amikor kiadják az Fx-et abban a pillanatban már lépéshátrányban lesz az nvidia. Mint annó a 3dfx.
Ja és mégvalami.
a gazdagok sem veszik meg a legeslegjobbat mert akkor minden gazdag ember Ferreri F50-nel rohangálna vagy Bentlivel. Hanem csak a lehetõ legjobbat ami meg is éri. Ami most jelen pillanatban a 9700-es vagy az új infók fényében a 9500 pro (128 mb)

az fps vitáról meg annyit hogy verielnek igaza van mert hiába kapcsolod be az fps-t a q 3 ban és kiírja hogy 25 fps sokkal olajabb a játék ha a duplája vagy a triplája. Érezhetõbb a különbség. Az már más tészta hogy 100 és 200 között már nem érezhetõ.
© Veriel2003. 01. 10.. 16:46||#74
Ott a hülyeség van, nem az igazság, de ez már annyira elterjedt, hogy nem bántok miatta senkit.

Én elhiszem, hogy VAN, AKI NEM LÁTJA.

Jó neki!!

© [Walaki]D`Lair2003. 01. 09.. 02:36||#70
Persze...nekem meg 3 faszom van és a 4.-et nyakláncnak használom...
© Veriel2003. 01. 09.. 01:04||#69
Megszokás kérdése. Amíg nem volt 120Hz-es moncsim, és nem játszottam stabil 100 FPS-ekkel (Q3, CS), addig én se láttam a különbséget. A jót könnyû megszokni.

Amíg nem volt angol hifim, azt hittem, a pana fejhallgató meg a SBlaster jól szólnak, és hogy az mp3 az zene. (Nem vagyok milliomos, csak ezekre spórolok inkább)
© Veriel2003. 01. 09.. 01:03||#68
Különben a moziban is kurva akadozónak látom a mozgást, hiába a blur.
© Veriel2003. 01. 09.. 01:02||#67
"Ha bárki itt a fórumozók közül meg tudja mondani 25-100fps között, hogy körülbelül mennyivel megy az adott játék, szívesen végeznék vele egy tesztet."

Én 19-es monitoron +-20-ra megmondom, és ebben fogadni is hajlandó vagyok. Még senki se vállalta.

Vagy fogadhatunk abban, hogy 80 és 100 között 10-bõl 10-szer megmondom a különbséget (és nem kell a moncsinak 100-on mennie, lehet 120Hz is, mert mindig azzal jöttök, hogy oszható legyen a Hz az fps-sel).
© [Walaki]D`Lair2003. 01. 08.. 18:38||#62
Haha! Méghogy 150e-ért FX! pff..... Jó még egy ideig a Gef3 is.....
© RpPRO2003. 01. 08.. 17:31||#61
Ja, en wolfozok, bocsi
© RpPRO2003. 01. 08.. 17:31||#60
Lajti, sok fps-nek a first person shooting jatekokban van szerepe. Lehet, h. 80 fps-ed van allo helyben, sehol senki de ha radtamad 2-3, lovoldoznek meg csilli-villi es rogton csak 35 fps-ed van, amivel pedig nehezebb eltalalni az illetot. Amugy meg megrangatod az egeret uresben es lehet erezni ha 50 fps alatt van, valahogy nem reagal elegge.
© HoTDoG2003. 01. 08.. 16:28||#58
Új játékokkal kellett volna letesztelni (Splinter Cell miegymás).
AZért az Ati Rédon 9700-tól 3d markon kívül elég szép eredményeket ért el.
Csak kár hogy amikor kijön lesz vagy 150e...