SG.hu·

Bíróság előtt a DeCSS készítője

Jon Lech Johansen mindössze tizenöt esztendős volt akkor, amikor három évvel ezelőtt elkészített, majd az internet segítségével terjeszteni kezdett egy a másolásvédett DVD-k védelmi rendszereinek kijátszására alkalmas szoftvert.

Ezen cselekedetei révén a norvég fiatalember egyrészt kivívta a hollywoodi filmstúdiók ellenszenvét, másrészt pedig a hacker társadalom egyik legfiatalabb hősévé vált. A tizennyolc esztendős Johansennek most bíróság előtt kell felelnie néhány évvel ezelőtt elkövetett tetteiért. Szakértők szerint mindenképpen érdekes bírósági tárgyalásokra lehet számítani, ugyanis egyelőre nem lehet tudni, hogy a számítógépes bűnözők ellen rendkívül szigorú törvényi szabályozást alkalmazó országban milyen ítéletre számíthat a fiatalember. A hétfőn elkezdődött tárgyalássorozat egyébként várhatóan néhány napon belül véget fog érni.

A Johansen által készített rövid program az elmúlt időkben számos hasonló program mintájául szolgált, és az egyik szoftvercég az Egyesült Államokban nemrégiben a kereskedelmi forgalomban is megjelentette azon, többek közt DVD-írásra is alkalmas szoftvercsomagját, mely egy a DVD lemezek másolásvédelmi rendszerét feltörő alprogramot is magába foglal.


Jon Lech Johansen (jobbra) ügyvédje társaságában Osloban

A norvég fiatalember a bírósági tárgyalásokat megelőzően nem kívánt nyilatkozni a riportereknek, ügyvédje, Halvor Manshaus viszont elmondta, hogy tizenéves védence véleménye szerint semmilyen bűncselekményt sem követett el, mindössze egy olyan egyszerű programot készített, mely tartalmazott egy mások által készített, a különböző védelmi rendszerek kijátszására alkalmas kódsorozatot is. Az északi országban jelenleg hatályban lévő törvények értelmében Johansen a legrosszabb esetben kétéves börtönbüntetésre és jelentős pénzbüntetésre számíthat, azonban a legtöbb jogi szakértő úgy vélekedik, hogy a fiatalembernek várhatóan nem kell majd börtönbe vonulnia.

Johansen korábban elmondta, hogy a DeCSS szoftvert kizárólag azért készítette el, mert Linuxos számítógépén is szeretett volna DVD filmeket nézni, azonban akkoriban Linuxon még nem voltak elérhetők olyan DVD lejátszó szoftverek, mint amilyenek a Windows, illetve Mac platformokon szép számmal léteztek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© awender2002. 12. 11.. 23:16||#19
A DVD-k masolasvedelmen 4 even keresztul dolgoztak. Ugyanis Hollywood feltorhetetlen kodot szeretett volna.

A kod valoban fantasztikusan jol sikerult, profi munka. Csak eppen nem ugy torte fel, ahogy mindenki mas gondolta volna.

Anno a masolasvedelem feltoresenek hirere Hollywood majdnem leallitotta a filmek kiadasat DVD-n. Kesobb penzugyi megfontolasok alapjan megis folytattak es remeltek, nem komolyodik a dolog.

Aztan meg ugyanabban az evben megjelent a Divx codec es a P2P sem varatott sokaig magara :)
© Czibu2002. 12. 10.. 22:31||#16
Bizonyára megvárták a 18-at!
© Czibu2002. 12. 10.. 22:30||#15
Akkor tilleg "Friss" hús, de ahhoz képest 3 évre rá állítják bíróság elé!
© Lion2002. 12. 10.. 14:21||#13
galocza: 4év.... lopsz,csalsz ma 3 évmulva megkereslek és elinditom a tárgyalást.... heheh de addig meg figyelek mert mást is csinálhatsz.... :o))))

Nah náluk ez kb így mûködik...
© galocza2002. 12. 10.. 13:55||#12
ez az egész ellentmondásos nekem: fiatalkorút ugye nem lehet börtönbe dugni. erre az az az indok, hogy nem felelõs még a tetteiért. akkor hogyan vonhatják felelõsségre x évvel késõbb, immár felnõttként a fiatalkorúként elkövetett cselekedetért?
ha rossz a gondolatmenet, jogász(hallgató/o)k kössenek belém, tényleg kiváncsi vagyok.
© Troll2002. 12. 10.. 11:34||#8
Egyre jobban kriminalizálják a törést. A végén odáig fogunk jutni, hogy a terrorizmus és a hackerkedés lesz a két büntény, amit halállal torolnak meg, a minden más kaki lesz ezekhez képest... Szerintem ez abszurd.
© zer02002. 12. 10.. 11:15||#7
Ilyenkor nekem mindig az jut eszembe, hogy honnan tudtak kideriteni a program irojanak szemelyet?
Lehet, hogy jobban jart volna az illeto ha szerenyen az ismeretlenseg homalyaban marad. Igy viszont elmeselheti a cellatarsanak is a tortenetet...
Ha a DVD lemezkiadok peldat akarnak statualni rajta akkor nagyon ra fog fazni...
© Munch2002. 12. 10.. 07:05||#5
"Kódsorozat... kódsorozat... kódsorozat..."
Mekkora nevetséges világot élünk...
Némelyik bíró még a vádat se érti, hogy másolásvédett szofffftverrr, meg betörés, meg még tököm tudja mi... :DDDD
Tiszta röhej.
© varia2002. 12. 10.. 01:08||#2
hany programozo dolgozhatott a szar kodolason, mennyi munkaora, penz, es egy mozdulattal kiherelte a gyerek!
Dicserni kene, es a sok hulye lehutot, hasznalhatattlan dolgot "gyarto" programozozkat meg kirugni....
© TheZsenyka2002. 12. 10.. 00:52||#1
Nem lehet nagyon hülye a hekkeléshez...