SG.hu·

Felmentették a DVD-hackert

Egy oslói bíróság felmentette az ellene felhozott vádak alól a DVD-hackerként híressé vált Jon Lech Johansent. A norvég fiatalemberre az ügyészség börtön- és pénzbüntetést kért, ám végül egyikből sem lett semmi.

Az Aftenposten norvég napilap szerint azonban az ügy még korántsem ért véget, hiszen a norvég államügyészség utolsó aduként dönthet úgy, hogy a norvég legfelsőbb bíróság elé viszi az ügyet.

Mint ismeretes, az amerikai filmipar azzal vádolta Jon Lech Johansent, hogy megkárosítja az ágazatot a DeCSS szoftver kifejlesztésében való közreműködésével, a DeCSS segítségével ugyanis kikódolható egy műsoros DVD tartalma. A DeCSS nem tesz mást, mint kikapcsolja, deaktiválja a Content Scrambling Systemet, azaz a CSS nevű másolásvédelmi eljárást, amelyet a DVD-Videokon is használnak.


A 19 éves Jon Lech Johansen

A norvég fiatalember azzal védekezett, hogy ő csak azért segített a DeCSS kifejlesztésében, mert le akarta játszani a CSS-sel védett DVD-ket a linuxos számítógépén. A DeCSS-t egyébként 1999 őszén jelentette be a MoRE nevű hackertrió. Jon Lech Johansent az első fokon eljáró norvég bíróság szintén felmentette. Most már csak az a kérdés, vajon mennyire makacs a norvég ügyészség, vagy megelégszenek-e a két felmentéssel és végre pont kerül-e az ügy végére?

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Punker2003. 12. 23.. 18:00||#8
:)))))))
© Atiii2003. 12. 23.. 13:27||#7
jeee free dvd-hacker. Remélem még nagy tetteket fogunk látni a keze alatt
© Darth Sith2003. 12. 23.. 00:48||#4
jaja. õt is felmentettk. remélem az utcsóban is. :)
© [HUN]PAStheLoD2003. 12. 23.. 00:42||#3
ma csupa jó hírek vannak :))
© Cat2003. 12. 23.. 00:04||#2
jó ez a norvég lap, érdemes rákattintani :D
© MrTressy2003. 12. 22.. 23:51||#1
király a mester megmenekült :)