Franczy

Mi újság az Nvidia háza táján?

Huang Jen-hsun, a világ vezető grafikuschip gyártója, az Nvidia elnök-vezérigazgatója a napokban interjút adott egy tajvani website-nak, mely interjúból többek közt kiderül, hogy az Nvidia az elkövetkezendő három esztendőben mindenképpen folytatni kívánja a GeForce grafikuschip, illetve nForce alaplapi chipkészlet sorozatait. Jen-hsun elárulta, hogy az Nvidia még mindig nem elégedett eddigi teljesítményével, így a cég a grafikuschipek, valamint alaplapi chipsetek piacának meghódítását követően a hordozható számítógépekbe szánt eszközök piacán is minden korábbinál jobban szeretne szerepelni.

Az Nvidia első számú embere említést tett arról, hogy a különböző piaci szegmensekben a közelmúltban némi bizonytalanság és ingadozás volt megfigyelhető, és ennek terhét nyögte többek közt az Nvidia is a második negyedévben. Az Nvidia ebben a negyedévben nem tudta teljesíteni korábbi terveit, ugyanis a felvásárló piac nem úgy alakult, ahogy azt a cég vezetősége remélte. Az Nvidia eladási mutatói a vártnál némileg rosszabbul alakultak, ami a raktárkészlet növekedéséhez vezetett, azonban a helyzet mostanság rendeződni látszik. Jen-hsun elmondása szerint a nem is olyan rég még mintegy 350 millió dollár összértékű raktárkészlet mára 250 millió dollár értékűre apadt, és az előrejelzések azt mutatják, hogy a cég raktárkészlete a közeljövőben tovább fog csökkeni, és hamarosan el fogja érni az optimális szintet.

Az Nvidia jelen pillanatban elégedett a felvásárló piaccal, ami nem is csoda, hiszen a cég különböző grafikuschipjeire épülő videokártyákat világszerte viszik, mint a cukrot. Mint ismeretes, az utolsó napjait élő NV25-ös chipekből hiány van, azonban az AGP8x-os interfész támogatással rendelkező, és nem utolsó sorban rendkívül kelendő NV18-as, illetve NV28-as chipekből éppen megfelelő mennyiséget képes legyártani az cég. Az Nvidia egyébként ebben a hónapban extra gyártókapacitásért folyamodott a TSMC-hez (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company).

Jen-hsun elmondta, hogy az Nvidia jelenleg mintegy 1200 munkatársat foglalkoztat, akik közül 800-an a különböző grafikuschipek, 400-an pedig az nForce chipsetek fejlesztésével foglalkoznak. A nemrégiben debütált NV30-as grafikuschipet az Nvidia két évig fejlesztette, a fejlesztési költségek pedig megközelítették a 400 millió dollárt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!