JohnnyCage

Csak az újabb Windows-okat támogatja az Office 11

A Microsoft hivatalosan is bejelentette azt, amit már korábban is hallani lehetett: A következő Office verzió csak a Windows 2000-et (SP3+), illetve az XP-t fogja támogatni.

A szoftveróriás egyik képviselője kedden bejelentette, hogy az Office 11 fejlesztési kódnevet viselő irodai programcsomag kizárólag a Service Pack 3 javítócsomagot is tartalmazó Windows 2000, illetve a Windows XP rendszerekhez készül. A Microsoft az elmúlt héten kezdte meg az Office 11 bétatesztelését, amely során néhány résztvevő meglepve tapasztalta, hogy régebbi Windows operációs rendszere miatt kihagyták a tesztelésből. Mindez azért történt, mert a szoftveróriás nem kívánja támogatni a Windows 98, 98SE, ME, és NT operációs rendszereket a programcsomaggal. A Windows 95 támogatását már a 2001-ben megjelent Office XP-vel megszüntette a társaság.

"Több oka is van, hogy az Office 11 nem fogja támogatni a Windows 9x operációs rendszereket. Mint ahogyan közületek sokan tudják, a Windows 98/98SE meglehetősen régi. Emellett azonban a legfőbb ok a biztonság növelése. A Windows 9x változatok nem biztonságosak. Tudjuk, hogy a döntés sokak számára problémát okozhat, de mindezt azért tesszük, hogy az Office 11 megbízhatóbb és stabilabb legyen" - közölte a szoftveróriás a bétatesztelőkkel. "Az Office 11 Beta 1 egy korai tesztelési változat, mivel a programcsomag jelenleg még meglehetősen kiforratlan, és csak korai fejlesztési stádiumában tart" - áll a Microsoft közleményében. "Mint ahogy minden béta kiadás esetében, a Microsoft most is fogadni fogja a tesztelők visszajelzéseit, és kijavítja az esetleges hibákat, mielőtt a végleges változat megjelenne."

A visszajelzéseknek megfelelően elképzelhető, hogy az Office 11 később mégis támogatni fog egyes, korábbi Windows változatokat, de jelenleg nem ez a terv, közölte a Microsoft képviselője.

Elemzők szerint a Microsoft terve, hogy nem támogatja a régebbi Windows változatokat az új Office verzióval, fejlesztésre ösztönözhet egyes felhasználókat, ugyanakkor megronthatja a társaság vállalatokkal kialakított kapcsolatát, amely a csoportos licenszdíjak emelkedése miatt a közelmúltban sem volt felhőtlen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pheel #16
    "Be is baszna, ha egy office közvetlen akarna kommunikálni a hardverelemekkel."
    De te nem konkrétan az Office-ról beszéltél, hanem mindenről...

    "Itt gondoltam a dll-ekre."
    Ahha. Megnézném, amikor csak úgy átraksz egy-két XP-s dll-t w95-re...
  • Pheel #14
    Komolyaaan? Tééééényleg? Aaaaaztaaaa! Én meg élek itt totál tudatlanul... Grrrr!

    "A 95/98 képes 32 bites progikat futtatni, az xp szintén, vagyis igen, elég egy-két dll.(szerintem még annyi sem kéne)"
    Tehát analóg módon, ha két processzor ismeri az MMX utasításokat, akkor mindkettőn futnak az MMX-es kódok. De ha az egyik SSE képes is, akkor a másikon is futnak az SSE utasítások... (Ne gyere nekem emulációval, nem arról van szó)

    Az NT magban van néhány olyan "apróság", ami hiányzik a 9x szériából. Ezért van az, hogy bizonyos programok, amik ezt használják, nem futnak csak NT magos oprendszeren. Nyugodj meg, hogy van jópár olyan rendszerfgv, ami nincs benne a W9x-ben, de a 2k/XP simán ismeri. Nem is beszélve a hardverek hozzáférési szintjeiről, ami teljesen más a két rendszerben.
  • Pheel #12
    Akkor mit? Tanítsd meg nekünk a kornak megfelelő oprendszer nevét, ha már nem a WinXP az! Vagy te egy másik korban élsz? Esetleg csak másik bolygón? :))))
  • Pheel #11
    Semmilyen akadálya?!? Naív vagy barátom! Igenis van az úgy, hogy nem elég felrakni 1-1 dll-t vagy exe-t pluszban a Win95-re. Bár a te álláspontod szerint a Win3.x-en is elfut bármelyik "only for XP" program, ugye? :)
  • An-Dee #7
    Szerintem 1 oka van annak hogy XP és 2k elötti OS-t nem támogat --> mindenki vegyen XP-t, akinek 9x-e vagy Me-je van.
  • Gabest #6
    Akkor még nem biztos hogy annak tünt. Mikor az ősember feltalálta a tüzet, még nem tudta hogy lesz mikróhullámú is.
  • Devla #5
    Igen, de par evvel ezelott win9xbol jott be nekik a sok penz, nem XPbol :)
  • sztavrosz #4
    "A Windows 9x változatok nem biztonságosak" Ennyit a Microsoft-ról, ha már a bétateszterük is ezt mondja. Pár évvel ezelőtt még nem ezt mondták.
  • CAD #3
    Amugy meg aki osregi oprendszert hasznal igen keves valoszinuseggel 'vesz' melle legujabb office-t... ez is csak egy bolhabol elefant, azok a cegek meg akik 95 vagy 8 melle azt akarnak hasznalni, azok megerdemlik, furcsa erzesem azomban, hogy sun volt ezen cegek egyike :)
  • Pheel #1
    Nagyon helyes! El kellene már felejteni azt a bugos és instabil Win9x-es szériát végre!

    Aki írt már programot rájuk, az tudja miről beszélek :)