Franczy

Jól haladnak a DDR II fejlesztések

A legfrissebb híradások szerint a nagyobb DRAM memóriagyártó cégek szinte kivétel nélkül folytatnak különböző DDR II fejlesztéseket, ami - ha minden jól megy - azt eredményezi majd, hogy a 2004-ben forgalomba kerülő high-end kategóriás számítógépes rendszerek túlnyomó többsége már ilyen memóriákkal lesz ellátva. Tény, hogy a gyártóknak addig néhány technikai és üzleti problémát meg kell még oldaniuk, azonban mindenképpen örvendetes tény, hogy DDR II fronton soha nem látott egyetértés van kialakulóban a gyártók között, magyarul minden, ebben a piaci szegmensben érintett cég nagy fantáziát lát a második generációs DDR memóriákban.

Egy az elmúlt napokban a kaliforniai Santa Clarában megrendezett szakmai konferencia keretein belül a nagyobb memóriagyártó cégek közül a Samsung, az Elpida és a Nanya munkatársai tartottak előadásokat a következő generációs memóriákkal kapcsolatban. Ezen előadásokból többek közt kiderült, hogy a gyártók már megkezdték, illetve még ebben az évben megkezdik a DDR II memóriák próbagyártását, mely memóriák kereskedelmi forgalomban valamikor a jövő évben jelennek meg, és várhatóan 2004-ben fogják elárasztani a piacot. A DDR II memóriákat egyébként egyes gyártók a jelenlegi 0,13 mikronos, más gyártók pedig az újabb 0,10 mikronos gyártási technológiák segítségével kívánják gyártani.

Jim Sogas, a Santa Clara-i székhelyű Elpida Memory eladási részlegének alelnöke elmondta, hogy a DDR II memóriák önmagukban, a velük kompatibilis alaplapi chipkészletek hiányában természetesen nem sokat érnek, azonban szerencsére ez ügyben sem kell aggódnia senkinek. Sogas elmondása szerint ugyanis a DDR II kompatibilis chipsetek fejlesztési munkálatai legalább olyan jó ütemben haladnak, mint maguknak a DDR II memóriáknak a fejlesztései.

Tom Quinn, a Samsung Semiconductor marketing részlegének alelnöke a konferencián tartott előadásában arról beszélt, hogy az első DDR II kompatibilis alaplapi chipkészletek valószínűleg a jövő év második negyedévében fognak napvilágot látni, valamint fontosnak tartotta megemlíteni, hogy ezen új chipsetek kompatibilisek lesznek a jelenleg forgalomban lévő elsőgenerációs DDR memóriákkal is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • J@no #8
    beaver: Az 8x agp adatátviteli sebessége 2 Gbit/sec, ami azért nem túl rossz. de ezt még a kártyák nem használják ki.
    asdfghjkl: ki a tanárod? szerződtetjük! :)) a milyenk szart se tud...