SG.hu·

Másodszor is a tőzsdére lép a Seagate

A világ legnagyobb merevlemez gyártója a napokban bejelentette, hogy két év után ismét a tőzsdére vonul.

A Scotts Valley-i (Kalifornia) központú Seagate Technology 2000-ig nyilvános részvénytársaság volt, két évvel ezelőtt azonban egy, a Silver Lake Partners által vezetett befektetői csoport tulajdonába került 1,7 milliárd dollárért, és kilépett a tőzsdéről.

Bár a merevlemezes meghajtók gyártásával foglalkozó cégek döntő többsége mostanában igen nehéz időket él, a Seagate Technology egy azon kevés merevlemez gyártó közül, amely az elmúlt egy évben nyereséget tudott termelni.

A Seagate képviselői egyelőre nem nyilatkoztak a hírrel kapcsolatban, annyi azonban kiderült egy, az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott dokumentumból, hogy a társaság 1 milliárd dollárral kívánja megemelni törzstőkéjét a részvények kibocsátása által.

Az elemzők szerint egy IT cég számára a jelenlegi gazdasági helyzetben rendkívül kockázatos a tőzsdére lépni. "Ez egy rendkívül rossz idő a tőzsdére lépéshez, mivel a társaságok értékelése jelenleg meglehetősen alacsony" - mondta David Menlow, az IPOfinancial.com elnöke.

Az aggodalmak ellenére a társaságnak jó esélyei vannak a sikerre: A Seagate jelenleg ugyanis nyereséges, piaci részesedése pedig folyamatosan növekszik. A társaság 2001-ben 6,1 milliárd dolláros összbevétel mellett 374 millió dollár nyereséget termelt. A merevlemez gyártó az elmúlt negyedévben mintegy 16,7 millió merevlemezes meghajtót értékesített, és 110 millió dollár nyereséget ért el.

A Seagate az utóbbi időben a vállalati számítógépek piacán érte el a legnagyobb sikereket, ahol a társaság piaci részesedése egy év alatt 36 százalékról 60 százalékra emelkedett, elsősorban az IBM rovására, mondta Mark Miller, a Hoefer and Arnett elemzője.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© magyar ember 22002. 10. 15.. 08:53||#8
A SCSI vinyoi allitolag mindig is jok voltak, az IDE-vel en csak szivtam (igaz Quantumbol is volt 850-esem, ami szeriahibas volt).
© magyar ember 22002. 10. 15.. 08:36||#7
Nekem is volt Seagate, amikor a TX-es alaplapok fele nem volt hajlando felismerni. :)
© \'Coldfire\'2002. 10. 14.. 20:02||#3
hat ize vannak azert gondok a seagate -tel is boven