SG.hu

A HP és a Microsoft közösen dolgoznak a .NET elterjesztésén

A Microsoft Corporation és a HP által bejelentett, nemzetközi kezdeményezés azt kívánja lehetővé tenni a nagyvállalatok számára, hogy információbázisuk, rendszereik, eszközeik és a velük kapcsolatban álló emberek között a .NET illetve webszolgáltatások segítségével, újszerű módon kapcsolatot teremtve, soha nem látott üzleti reagálókészségre és versenyképességre tegyenek szert. A két vállalat hagyományosan szoros kapcsolatára építő program a HP infrastruktúra-technológiáját és a Microsoft .NET szoftverével kapcsolatos szolgáltatási szakértelmét ötvözi.

A két vállalat részéről több mint 50 millió dolláros összberuházással megvalósuló kezdeményezés a .NET megoldások és a webszolgáltatások iránt mutatkozó ügyfélérdeklődésre reagál. A .NET tanácsadók és rendszermérnökök világszerte egyedülálló méretű és szakmai színvonalú hálózatát létrehozó program az ágazat technológiai platformjainak elképzelhető legszélesebb választékát bocsátja az ügyfelek rendelkezésére, és képessé teszi őket arra, hogy globális nagyvállalati szervezetükbe is megfelelően integrálni tudják az új megoldásokat. A HP több mint 5000 értékesítési munkatársának biztosít képzést a .NET szoftverrel kapcsolatban, 3000 HP Services szakembert hivatalos .NET képesítést nyújtó oktatásban részesít, és külön csoportot állít fel .NET megoldásokra szakosodott fejlesztőmérnökökből. Ezen túlmenően, a HP nemzetközi értékesítőcsapatot hoz létre a Microsoft .NET megoldások eladására és bevezetésére felkészített rendszermérnökökből és nagyvállalati értékesítőkből.

A HP.NET iránti elkötelezettségét és ez irányban kiépített képességeit elismerve, a Microsoft a .NET technológiák "kiváló nemzetközi integrátora" címet adományozza a HP-nek. A .NET megoldások a Microsoft .NET szoftvere mellett a HP ágazatvezető technológiai platformjainak széles skáláját is tartalmazzák. A HP a Microsoft .NET-et választotta Proliant ipari szabványos szervereinek első számú alkalmazásfejlesztési platformjává.

A HP és a Microsoft ma arról is beszámolt, hogy a General Mills International (GMI) máris élvezi a két vállalat együttműködésének gyümölcseit. Az új GMI .NET megoldás segítségével a GMI vezetői 25 000 áruházból gyűjthetnek valós idejű adatokat, és az így szerzett információk alapján haladéktalanul foganatosíthatják az esetleg szükséges korrekciós lépéseket.

"A vállalatok valódi üzleti értéket szeretnének nyerni informatikai beruházásaikból, és olyan megoldásokat keresnek, amelyek biztosítják számukra a .NET és a webszolgáltatások kínálta lehetőségek hasznosítását" - mutatott rá Ann Livermore, a HP Services elnökhelyettese. "A több mint két évtizedes Microsoft-jártassággal, valamint az informatikai infrastruktúra és szolgáltatások piacán elismerten vezető szereppel bíró HP - a Microsofttal karöltve - képes hozzásegíteni a nagyvállalatokat a .NET előnyeinek gyors és hatékony kiaknázásához."

Miért esett a Microsoft választása épp a HP-re?

Az együttműködés alapját az az évek óta fennálló ágazatvezető szerep adja, amelyet a HP a Microsoft Windows 2000 Server, Exchange 2000 Server, BizTalk Server 2000 és egyéb Microsoft .NET Enterprise Server termékekre épülő IT infrastruktúra-megoldások szállítójaként vívott ki magának. Ezen túlmenően, a HP kínálja a piacon a .NET megoldások kiépítését és támogatását szolgáló rendszerek és szolgáltatások legkiterjedtebb portfólióját.

"Ez a kezdeményezés a két vállalat erősségeit - a haladó gondolkodást, az innovatív személetet, az átfogó szoftver- és hardverplatformokat, valamint a teljes körű szolgáltatáskínálatot - egyesítve, páratlan érték kinyerését teszi lehetővé az ügyfelek számára meglévő informatikai beruházásaikból" - nyilatkozta Mike Sinneck, a Microsoft nemzetközi szolgáltatásokért felelős, vállalati szintű elnökhelyettese. "Nagy örömünkre szolgál, hogy a HP-vel közösen dolgozhatunk a számítástechnika .NET megoldásokra épülő új korszakának előkészítésén."

"A Microsoft .NET az ágazat egyik legelőrehaladottabb kezdeményezése az internet és a gyorsan fejlődő webszolgáltatási specifikációk által kínált előnyök kiaknázására" - mondta Dwight Davis, a Summit Strategies Inc. bostoni piackutató és tanácsadó cég elnökhelyettese. "A .NET-alapú megoldások segítségével a rendszerek és az alkalmazások egyszerűbben és költséghatékonyabban integrálhatók az egyes vállalatokon belül éppúgy, mint a külső beszállítók, partnerek és ügyfelek rendszerei felé. Új .NET kezdeményezésük keretében a Microsoft és a HP kivételes tapasztalati háttérrel rendelkező szakértői gárdát és olyan üzleti struktúrát hoz létre, amely felgyorsítja a .NET megoldások előnyeinek kiteljesedését, és mérsékli a vállalatok számára az élvonalbeli webszolgáltatási technológiák bevezetésével járó kockázatokat."

A 13 milliárd dollárt meghaladó éves forgalmú General Mills Inc. (GMI) 91 gyártóüzemet tart fenn világszerte, ebből 66-ot Észak-Amerikában. A kiskereskedelmi egységek irányításának támogatása, valamint az üzleti célkitűzések teljesülésének naprakész figyelése érdekében a GMI valamennyi területi képviselőjét kézi számítástechnikai megoldásokkal látja el. Az áruházakban kínált termékek eladásával kapcsolatos információk összesítése, valamint a fontos adatok hatékony nyilvántartása érdekében a beérkező adatokat automatikusan szinkronizálják a GMI jelentéskészítési infrastruktúrájával. A területi képviselők régebben nyomtatott űrlapokon, manuálisan gyűjtötték össze a több mint 25 000 áruházra vonatkozó információkat. Így az adatokat nem lehetett gyorsan feldolgozni, a teljes körű összesítés pedig közel lehetetlen feladatnak bizonyult, ami jelentősen megnehezítette a kiskereskedelmi egységek teljesítményének értékelését.

A területi képviselők által végzett munka rugalmasságának és költséghatékonyságának javítása érdekében a GMI felkérte a HP-t az adatgyűjtés, a napi kommunikáció és az elemzési folyamat ésszerűsítésére alkalmas, új kézieszköz-rendszer kialakítására. A GMI projektje keretében a HP és a Microsoft segítséget nyújt a vállalatnak a .NET bevezetésében és annak a webszolgáltatási modellnek a kidolgozásában, amely lehetővé teszi a pontos és valós idejű adatgyűjtést, illetve a gyors reagálást támogató, új mobil alkalmazás kifejlesztését.

"Az integrált vállalatirányítási rendszer elemein kívül a General Mills általában minden alkalmazást házon belül fejleszt" - magyarázta Sue Simonett, a General Mills információs rendszerekért felelős igazgatója "Koncentrált hatékonyságnövelő kezdeményezésünk nagy nyilvánosságot kap a cégen belül, mivel az áruházi eladások alakulása közvetlen hatást gyakorol általános üzleti teljesítményünkre. Az új infrastruktúrát első lépésben élelmiszercikkeink piaci bevezetésekor fogjuk alkalmazni. A HP és a Microsoft .NET-képességeit megvizsgálva egyértelmű volt számunkra, hogy üzleti szempontból ezt a csapatot érdemes megbízni a feladattal."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!