SG.hu·

Sony Ericsson újdonságok

A Sony Ericsson munkatársai több új termékről rántották le a leplet, így többek közt arról a T100 típusjelzésű vadonatúj mobiltelefonról, mellyel a gyártó az egyre dinamikusabban fejlődő, elsősorban a fiatalabb korosztálynak szánt mobiltelefonok piaci szegmensében szeretne jól szerepelni. A veszteségesen működő vegyesvállalat tehát most egy nagy sorozatban gyártott, olcsó kategóriás mobiltelefonnal szeretne némi borsot törni a rendkívül kemény konkurencia orra alá. A gyártó képviselői ezenkívül bejelentették azt a HBH-60 típusú Bluetooth kompatibilis headsetet, mely az ígéretek szerint bármely Bluetooth chippel szerelt mobiltelefonnal együtt használható, valamint ugyancsak most mutatkozott be az integrált FM rádióvevőt tartalmazó, HPR-20 típusjelzésű headset újdonság is, mely tehát a mobiltelefonos hívások lebonyolításán kívül rádióhallgatásra is tökéletesen megfelel.


A különböző telekommunikációs eszközök fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Ericsson cég mobiltelefonos részlege, valamint a világ legnagyobb, fogyasztói elektronikus eszközök gyártásával foglalkozó cégeként nyilvántartott Sony által az elmúlt esztendőben létrehozott vegyesvállalat képviselői a mostani bejelentés kapcsán elmondták, hogy a T100-as mobiltelefon, valamint az említett kiegészítők várhatóan az idei év negyedik negyedévében kerülnek forgalomba. A cég munkatársai a mobiltelefon újdonság kapcsán elsősorban annak kis tömegét, apró méreteit, fejlett üzenetküldő szolgáltatásait, valamint rendkívül kedvező árát méltatták, igaz arra egyelőre nem derült fény, hogy a Sony Ericsson T100 pontosan mennyibe fog kerülni.


A sajtótájékoztató kapcsán többek közt arról is szó esett, hogy a Sony Ericsson által az elmúlt héten bejelentett P800 típusjelzésű, digitális fényképező funkciókkal is rendelkező high-end kategóriás mobiltelefonok az eredeti tervekkel ellentétben szeptember végén még nem kerülnek forgalomba. A P800 megjelenését a gyártó egészen az év végi, karácsonyi időszakra tolta el, azt azonban a cég képviselői nem kívánták kommentálni, hogy a P800 debütálása miért csúszik ennyit. Szakértők szerint egyébként a T100-as és a P800-as mobiltelefon újdonságok sikere egyaránt létfontosságú lehet a Sony-nak és az Ericssonnak, mely cégek 2003 októberéig mintegy 500 millió dollárt kívánnak befektetni ebbe a piaci szegmensbe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Greg812003. 04. 11.. 18:14||#29
Én mindíg utáltam az Ericsson termékeket, de vettem 1 R600-ast és beleszerettem
© tomcs2002. 10. 01.. 12:55||#26
szerintem lesz
volt anno 1 rxon nyilatkozat t20 kornyeken hogy ezutan minden uj modelljuk gprs telefon lesz
© KeFe2002. 09. 28.. 12:01||#21
HA nem tetszik leveszed es hasznalod az erintokepernyot...
© asysoft2002. 09. 28.. 00:38||#17
Hmm. Lehet, hogy nem a legjobb formatervezés, de az biztos, hogy jobban néz ki, mint a nokia3410. P800 forever:-))
© Vízipók2002. 09. 27.. 21:02||#14
Kövezzetek meg, de nekem qrvára tetszik.
© Cheky2002. 09. 27.. 17:43||#11
A legrondább telcsijei az alcatelnek vannak. Azok a telefonok vmi szörnyûk! utána meg jön a nokiaz. De ha a t100ast a piacra dobják...
Azt nem értem, hogy nem jöttek még rá, hogy a kockatelefonok már nem nyerõk? komolyan mondom, a t100nak le kell majd csiszolni az oldalát, nehogy megvágjam magam! :)))
© magyar ember 22002. 09. 27.. 13:56||#9
Hat eleg csepeli ez a t100as, biztos az ecseri piacra szanjak. Mar elore latom amint a ciganyok ordibalnak a metroaluljarokban: sza'ze' a t100ast.
© braindance2002. 09. 27.. 12:59||#8
ilyen gusztustalan mûanyagból mobiltelefont?
úgy néz ki, mint valami taiwan-i knock-off játéktelefon, matricával felragasztott kijelzõvel.

ki az a rendkívül kemény konkurrencia?

biztos hogy nem a nokia. alcatel?
csak mert õ gyárt még rendkívül randa telefonokat
© zer02002. 09. 27.. 12:07||#6
Indy_:

Nem 500$...

"...mintegy 500 millió dollárt..."

rosszul olvastad... :-D

© Laalee2002. 09. 27.. 10:32||#2
ezt megis kinek szanjak... :D

ez a sony csak elszarta az RXont...

banyek hogyneznekki :D