JohnnyCage

2005-ben jelenhet meg a PlayStation 3

Miközben a japán Sony egyelőre még a PlayStation 2 játékkonzol óriási sikerét lovagolja az évi 30 milliárd dolláros konzolpiacon, egyre többet lehet hallani a készülék fejlesztés alatt álló utódjáról.

A Sony egyelőre meglehetősen szűkszavú a PlayStation következő generációjával kapcsolatban, néhány információra azonban így is fény derült.

"Nem hardverben gondolkodunk" - mondta Kenichi Fukunaga, a Sony Computer Entertainment (SCE) szóvivője. "Az ideális megoldás egy olyan operációs rendszer lenne, amely különféle szórakoztatóelektronikai eszközökre telepítve lehetővé tenné a játékszoftverek futtatását."

A 2005-ös megjelenést egy olyan mikrochip projekt valószínűsíti, amely 2005-ben fejeződik be, és az SCE, Toshiba, és IBM cégek közös munkájával folyik. A "cell" (sejt) kódnevű négy éves projekt 2005 tavaszára ér véget, célja pedig olyan, nagyteljesítményű szórakoztatóelektronikai eszközökbe építhető processzorok kifejlesztése, amelyek segítségével a nagysebességű internetkapcsolatokon keresztül lehetővé válna a nagyfelbontású mozgóképek továbbítása.

- Elképzelhető, hogy a PlayStation 3 2005-ben jelenik meg, hiszen a "cell" projekt ekkorra ér véget - mondta Kazuharu Miura, a Daiwa Institute of Research Ltd. egyik elemzője hozzátéve, hogy Japán broadband internetes hálózata ekkorra készen lesz, a Sony pedig pontosan tudni fogja, milyen online játékok érdeklik a felhasználókat.

Az SCE szóvivője szerint a társaság egyelőre nem döntötte el, hogyan integrálja a "sejt" chipet a következő generációs konzolba, de az alapötlet a számítási feladatokat központilag elvégző internetes szerverek alkalmazása.

"Külön konzolokkal kezdtük, de ha van egy ilyen erőteljes chip, miért ne építhetnénk be azt minden eszközbe? Ez a megszokotthoz képest éppen fordított gondolkodás" - mondta Fukunaga.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mohus #18
    remélem hogy nem:)
    mivel a pc-s játékoknak leáldozott
  • mohus #17
    csak játék nem lesz rá:)és az a lényeg
  • Devla #14
    Azer a Sony nem arrol hires, hogy nem tudja mit csinaljon, es ezert felkesz selejteket dobaljon ki a piacra.
  • Yfel #9
    Köszönjük vallási szakértőnk felvilágosító hozzászólását.
  • CAD #5
    Hehe, kovetkezo ujsag arrol ir majd, hogy ps3-t ufok tervezik, es a májkroszoft lesz a legnagyobb megrendelo - jovan, bulvar.
  • TheZsenyka #4
    Idézet a Yain-Tan ismert Japán szaklapból:

    "The next generation gaming station from Sony, PS3 based on a future AMD CPU and NVIDIA chipset."

    Arghh!!!
  • tomcs #3
    szerintem ez az egesz igy csak kodosites..... ennyi erovel azt is mondhatnak hogy szaritott heringbol lesz a kozponti chip es az adatokat meg egy agyagcserepben tarolja.. konkretumok majd 1 vagy max 2 evvel a megjelenes elott lesznek addig mindent "mitikus homaly" borit amit a fan-ok belekepzelgeteseitol csak meg zavarosabb lesz
  • CSOCSO #2
    persze ha lag van akkor akadozik a gamez, mivan ezekkel:)?