JohnnyCage

A Microsoft bejelentette a Windows Media 9-et

A szoftveróriás Microsoft szerdán bemutatta digitális média szoftverének legújabb, 9-es verzióját.

Bill Gates, a társaság elnöke egy Los Angeles-i konferencián jelentette be a Windows Media 9-et szerda este. - Ez egy igazi mérföldkő számunkra - mondta Gates. - Ez az egész mintegy bepillantást jelent az előttünk álló évtizedbe, amely a digitális technológiák évtizede lesz, a PC pedig központi szerepet fog játszani - tette hozzá.

- Ehhez azonban javítanunk kell a technológia minőségén, illetve biztosítanunk kell annak könnyű felhasználását - mondta a Microsoft vezető hozzátéve, hogy ez a folyamat a gyorsabb processzoroknak, az olcsóbb adattároló eszközöknek, illetve a szoftvereknek köszönhetően már jelenleg is folyik.



Gates elmondása szerint a Corona kódnevű Windows Media 9 technológia közel négy évnyi fejlesztést, illetve 500 millió dolláros beruházást követően jelenhet meg, a technológia korábbi verzióihoz képest számos, jelentős változtatást, fejlesztést tartalmaz. Az üzleti oldalon a megoldás kibővíti a médiafájlok menedzselési lehetőségeit, a felhasználó pedig egy sokkal kifinomultabb, jobb rendszert kap, amely zökkenőmentes lejátszást biztosítva a TV-khez hasonló élményt nyújt a PC-n.

- A Microsoft szemszögéből a digitális szórakoztatás, illetve a digitális média jelentős keresletnövelő tényezőt jelent, amely a PC-k bővítésére, lecserélésére ösztönzi a felhasználókat - mondta Matt Rosoff, a Directions on Microsoft elemzője. - A szoftveróriás feladata azonban a társaságok arról való meggyőzése, hogy szellemi tulajdonuk nem kerül a kalózok kezébe.

Ami a Windows Media 9 fő újításait illeti, a legnagyobb előrelépés a megoldás audió/videó teljesítményében érezhető. A Microsoft által kiadott új audió- és videó codec-ek a megszokott trendet követve tovább csökkentik a fájlok méretét. A társaság szerint a tartalomszolgáltatók a jövőben a mostaninál 20 százalékkal kisebb fájlokkal dolgozhatnak majd, azonos minőség mellett. Új funkció az 5.1 csatornás hang online közvetítési lehetősége, amely az eddigieknél jobb hangminőséget fog eredményezni a weben keresztül továbbított koncertfelvételek, illetve filmek esetén.


James Cameron a szoftver filmiparbeli szerepéről beszélt

A Microsoft a formális kiadással együtt mintegy hatvan olyan partnercéget nevezett meg, amely digitális médiaszolgáltatásához a Windows Media Series 9-et fogja alkalmazni.

A Windows Media 9 elődjéhez hasonlóan csak korlátozott MP3 támogatást tartalmaz, így nincs lehetőség például az audió CD lemezek zeneszámainak MP3 formátumba való átalakítására. Aki mégis MP3 formátumban szeretné tárolni CD-s zenéit, az megvásárolhatja a külső cégek (CyberLink, InterVideo) bővítőcsomagjait, vagy bármilyen egyéb MP3 tömörítő szoftvert alkalmazhat.

A Windows Media 9 egyelőre Relase Candidate verzióban érhető el Windows 98 SE, Windows ME, Windows 2000, és Windows XP operációs rendszerekhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #24
    WMA meg WMV mi?! A lehető legsz*rabb, leglassabb formátumok,

    Az "a"-nak kurva jo a tomoritesi aranya - viszont a viszonylag lassu - legalabbis winampal, igaz es?

    "amiket láttam már évek óta. Boldog lennék, ha végre kipukkadna már a Microsoft lufija."

    Nem tudod mit kivansz, gondold at nagyon gyorsan... kepzeld el mi lenne, ha nem lenne pc-nel egy eros vezeto ceg - elmondom: totalis kaosz, 50 ezer rendszerrel, es minden juzer azt mondana, hogy aztan az ove a legeslegjobb... aztan elobb utobb megint egyik elre torne es vezeto pozicioba lenne, meggazdagodnanak, aztan mindenki oket basztatna hogy mar pedig az szar, nekunk nem kell az hanem mas .. es ujra es ujra... folytassam?

    mondjuk az 500 millat en sem igen ertem, dehat van mibol nemigaz?
  • JZO #23
    mi a szar kerül 500 milióba????? Ezt magyarázza már el nekem valaki!!! 500 millió bazmeg??!!!??!?!?!?! De megnézném én a költségszámláikat...
  • tomcs #17
    nem. ez az ami miatt soha a budos eletbe nem fogok windows media szarokat hasznalni......
    amit egyszer valaki windows mediaba konvertal az marad ugy kb a del gomb megnyomasaig. kb olyan szemet mint a realmedia.. elhiszem hogy streamingnek jo de offline tarolasra nem szabad ilyeneket hasznalni.
  • Johann #16
    Igen a mp7.1 valóban egy fos! Csicsás lószar! Gondolom a többi sem különb! Egyre szarabb, mert a funkcionalitás a látványosság mögé szorul! A 6.4 tényleg szimpatikusabb volt és használhatóbb volt! Ráadásul a billentyüleütésekre sem reagál rendesen... Szar, na ...
  • Flashy #14
    hat nemtom de a 6.4 hasznalhatosagban teljesen jo volt, most upgradeltem 7.1-re de az always on top funkciot 10 percig kerestem es a video alol a fekete savot (eloado,klip,istentudja) nem lehet eltuntetni. hiaba tud minden kodeket meg minden csicsa funkciot amit senkise hasznal, ha amugy meg kinszenvedes hasznalni...
  • zer0 #12
    "vagy a wm9 ugyanolyan zárt sz@r, mint az .asf és az .rm?"

    A valasz a hirben van ... :-)

    "A szoftveróriás feladata azonban a társaságok arról való meggyőzése, hogy szellemi tulajdonuk nem kerül a kalózok kezébe."

    Kell ennel tobb magyarazat?
    Ezek szerint zart lesz...

  • artschi #8
    A 8-as az XP-be van beleépítve.
  • zer0 #5
    Nekem azert nem szimpatikus az ilyen "program", mert minden szart beleintegralnak. Ettol lassu, komplikalt, eroforrasigenyes, draga, nagy lesz.

    Az MPlayer (UNIX/Linux) tenyleg jobb...

    http://www.mplayerhq.hu/

  • Cölöpverő #4
    ...mér már volt 8-as is????????
    nemszeretem a picipuhát.