JohnnyCage

Az ECS volt a legnyereségesebb tajvani alaplapgyártó

Bár a legtöbb alaplapgyártó hivatalos első félévi eredményeire még várni kell, a szakértők szerint az első öt társaság listája más most felállítható.

Az alaplapgyártók adózás előtti, egy részvényre jutó nyereségét tekintve minden valószínűség szerint az idei első félévben is az Elitegroup Computer Systems (ECS) végzett az első helyen. A társaság az év első felében részvényenként hozzávetőleg bruttó 3,5 tajvani dollár nyereséget ért el. A második helyért szoros küzdelem folyik a Gigabyte Technology, illetve Micro-Star International (MSI) cégek között, a negyedik hely viszont biztosan az ASUStek Computeré. Utóbbi társaság részvényenként bruttó 2,33 tajvani dollár nyereséget ért el az előzetes számítások szerint.

A Jetway Information, amely az első negyedévben a negyedik helyet foglalta el az ASUStek előtt, egy helyet visszacsúszott az egész félévet tekintve, elsősorban profitrátájának visszaesése miatt.

Ami az első félév piaci viszonyait illeti, az alaplapgyártók kétségtelenül nehéz időszakot zártak. A társaságokat a felhalmozódó raktárkészletek mellett a valutaárfolyamok kedvezőtlen változása is sújtotta. Biztosabb anyagi hátterük, illetve stabilabb felvevőpiacuk miatt az élvonalbeli gyártók ennek ellenére többnyire nyereségesen működtek. A másodvonalbeli gyártók, mint például az Abit Computer, az ACORP Electronics, és az Epox Computer viszont várakozáson aluli eredményeket könyvelhettek el, és többnyire egész 2002-es bevétel-előjelzésüket csökkenteni kényszerültek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!