Franczy

Eltűnőben az FBI notebookjai

Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumának főfelügyelője a napokban bejelentette, hogy egyes kormányzati hivataloknál, így többek közt a Szövetségi Nyomozó Irodánál, vagyis az FBI-nál a közeljövőben néhány munkatársat felelősségre kell vonni azzal kapcsolatban, hogy hova tűnt mintegy négyszáz hordozható számítógép. Glenn Fine a napokban nyilvánosságra hozta azt a negyvenhárom oldalas jelentését, mely azzal foglalkozik, hogy az FBI-nál és más kormányzati szervezeteknél az elmúlt időkben hány darab notebook tűnt el nyomtalanul.

Fine szerint különböző okokból kifolyólag egyelőre nehéz megmondani, hogy az elmúlt időkben pontosan hány darab hordozható számítógépnek veszett nyoma a különböző kormányzati hivatalokban, az azonban biztosra vehető, hogy legalább négyszáz darab eltűnt notebookról van szó. Fine elmondása szerint azt sem lehet tudni, hogy az eltűnt notebookok milyen szoftvereket és adatokat tartalmaztak, mindenesetre véleménye szerint nem lehet kizárni annak eshetőségét, hogy az eltűnt hordozható számítógépek révén bizonyos állambiztonsági, illetve egyéb szigorúan titkos adatok szivárogtak ki illetéktelen személyekhez. Fine elmondta, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda jelen pillanatban egész pontosan 15077 darab notebookkal rendelkezik, melyek közül körülbelül 8000 notebook esetében engedélyezett titkos, illetve szigorúan titkos adatok kezelése, illetve tárolása.

"A kormányzati hivatalokból az utóbbi időkben egyre nagyobb számban tűntek el különböző hordozható számítógépek, ami komoly aggodalmakat kelt azzal kapcsolatban, hogy titkos adatok esetleg illetéktelen személyek birtokába kerültek. A jövőben mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy növeljük a hordozható számítógépek biztonságát és fokozzuk ezen rendszerek ellenőrzését, ugyanis csak ily módon lehet megakadályozni, hogy a titkos adatok kiszivárogjanak" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Fine.

A Fine által lefolytatott vizsgálat ezenkívül fényt derített arra is, hogy az FBI-nál minden második esztendőben leltározni kellene a különböző számítógépes és egyéb eszközöket, ilyen leltárra legutóbb 1993-ban került sor. Ugyancsak érdekesség, hogy az eddigiekben csak minden huszadik eltűnt hordozható számítógép esetében indult fegyelmi eljárás az FBI-nál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gz8 #2
    Lehet, hogy az eltűnt laptopok már odaát vannak...