SG.hu·

Hardver és szoftver újdonságok a MacWorld Expón

Különböző források szerint a jövő héten kezdődő Macworld Expo számítástechnikai szakkiállítás keretein belül az Apple Computer be fog mutatni egy olyan új iMac modellt, mely a korábbi hasonló modellekhez képest nagyobb képátlójú LCD (Liquid Crystal Display) monitorral rendelkezik. Szakértők szerint az új, 17 colos képátlójú LCD kijelzővel ellátott iMac piacra történő bevezetése nagyrészt annak következménye, hogy a jelenlegi, 15 colos LCD monitorral rendelkező iMac számítógépek eladási mutatói mostanság nem éppen úgy alakulnak, ahogy azt az Apple Computer vezetői szeretnék. Mint ismeretes, az Apple Computer a jelenleg forgalomban lévő, LCD kijelzős iMac-eket az idén januárban San Franciscóban megrendezett Macworld Expón mutatta be.

"Amennyiben egy számítógépek gyártásával foglalkozó cég azt szeretné, hogy adott terméke minden szempontból sikeres legyen, akkor biztosítania kell, hogy az adott számítógép mind belsejét, mind monitorát tekintve a csúcstechnológiát képviselje. Véleményem szerint az eredeti iMac számítógépek eladási mutatói az eddigiekben azért nem alakultak úgy, ahogy kellett volna nekik, mert az Apple Computernek közel négy évébe telt, mire 17 colos LCD monitorral ellátott számítógépet dobott piacra" - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Stephen Baker, az NPDTechworld elemzője.

Habár Baker szerint mindenképpen örvendetes dolog, hogy az iMac számítógépek hamarosan már 17 colos képátlójú lapos monitorokkal is kaphatók lesznek, véleménye szerint ezen új iMac-ek piaci debütálása valószínűleg nem javít majd különösebb mértékben az Apple Computer eladási mutatóin. Meglátásom szerint a 15 colos, illetve 17 colos képátlóval rendelkező LCD kijelzők közötti különbség nem olyan nagy, hogy ez önmagában jelentős mértékben fellendítse az Apple Computer eladásait.

A New Yorkban napokon belül kezdődő MacWorld Expón az új, nagyobb méretű LCD monitorral rendelkező iMac számítógépek mellett a Mac OS operációs rendszer legújabb, 10.2-es verziószámú, korábban Jaguar fejlesztési kódnevet viselő kiadása lesz a középpontban. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a Jaguar a legfrissebb információk szerint a korábban tervezettnél valamivel hamarabb lát majd napvilágot, és számos, a felhasználók számára fontos újítást hoz majd. Az Apple Computer egyébként várhatóan ugyancsak a mostani MacWorld Expón tervezi bemutatni az iTunes szoftver legújabb, immár MPEG-4 kompatibilis verzióját.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© braindance2002. 07. 14.. 16:44||#9
Ja, és annyit, hogyha vkit véletlenül mégis érdekelne a nyitó keynote speech, ami valószínüleg nem annyira népszerü, mint a
Steve "Monkeyboy" Ballmer által vezetett Microsoft rendezvények, itt csak egy Steve Jobs nevezetì fazon fog beszélni hosszasan a Mac mint platform jelenlegi állásáról, és jövôjérôl.

Vigyázat, valóságtorzító mezô müködés közben!

Ha van sávszélességed és egy-két órád 17.-én, szerda délután 15:00-tól (budapesti idô szerint), csak egy quicktime player kell hozzá, és nézheted élôben itt:
http://www.apple.com/quicktime/qtv/mwny02/
© braindance2002. 07. 14.. 16:35||#8
Szerintem túl sok értelme nincs a 17"-os LCD-ket erôltetni, még mindig elég drágák. Nem tudom hogyan fogja megoldani az Apple azt, hogy a gépet elérhetô árkategóriában tartsa, hiszen a 15"-os is jóval többe kerül, mint mondjuk a design-en kívül technikai jellemzôkben szinte megegyezô eMac. Annyi a külömbség hogy az eMac 17"-os CRT-vel megy.

Sajnos a tavalyi kedvezô LCD árváltozások nem folytatódtak, és visszamentek a luxuscikk kategóriába.

Mindenesetre rengeteg ember úgy ítéli meg a Macintosh gépeket (pl. Shaman) hogy még nem is használt egyet. Egyébként a nagy titok az egy gombos egér mögött: az operációs rendszer úgy épült, hogy nem volt szükség egy gombos egérre. Ettôl függetlenül te bármikor lecserélheted a géphez kapott egeredet egy kétgombos egérre, ha szíved vágya úgy tartja.
Nem tudom hogy hány ember használja közületek a konfigurációhoz kapott egeret.
Már ha van olyan, aki vett már márkás gépet...

Merthogy ugye az nem divat. Ja, és a Macintosh drága, ezért az újgazdag köcsögöknek való, nem?

Mert ha szerinted igen, attól még nem kell mocskolódni, csak ne vegyél.

Az iPod is egy nagy szar, most fog kijönni szerdán egy új, 20Gb változata, dehát az is Apple termék, inkább vegyetek valami olcsóbbat, mert eddig még nincs hozzá official támogatás Win alá, mert a köcsög elitista Mac társadalomnak nem kell.

Tisztára utálom magamat, mert még nem kellett egyszer sem szervízbe vinnem a gépemet, soha.