SG.hu·

Négyprocesszoros Opteronos rendszer az AMD-től

Az Advanced Micro Devices (AMD) korábbi ígéreteihez híven a Tajvanon a nemrég kezdődött Computex 2002 számítástechnikai szakkiállítás keretein belül bemutatott egy olyan számítógépes rendszert, melyben négy darab Opteron processzor teljesített szolgálatot. A cég képviselői többek közt elmondták, hogy a korábban Sledgehammer fejlesztési kódnevet viselt processzorokat a chipgyártó a nagy konkurens Intel közeljövőben debütáló Itanium 2 processzorai ellenfelének szánja, ezenkívül pedig az AMD vezetői számos Opteron támogatású szoftvert, valamint hardvert is bejelentettek, így többek közt egy Nvidia által fejlesztett alaplapi chipkészletről is lehullt a lepel.


A kereskedelmi forgalomban valamikor a jövő év elején debütáló Opteron processzorok működési frekvenciája a cég ígéretei szerint 2 GHz körül alakul majd, és a cég képviselői a mostani Computex kiállításon is hangsúlyozták, hogy az Opteron chipek speciális architektúrájuk révén mind 32 bites, mind 64 bites szoftver környezetben kiválóan fognak teljesíteni. Mint ismeretes, az AMD a high-end kategóriás Opteron processzorokat elsősorban a nagyteljesítményű szerver számítógépek piacára szánja, míg a cég középkategóriás, ClawHammer fejlesztési kódnevet viselő chipjei az asztali számítógépek piacán versenyeznek majd, és a már jól bejáratott Athlon márkanéven kerülnek forgalomba.

A Computex kiállításon rendezett Opteron bemutatón egy olyan négyprocesszoros rendszert lehetett megtekinteni, melyen az operációs rendszer szerepét egy 64 bites SuSE linux töltötte be, és amely rendszer arra volt hivatott, hogy bebizonyítsa: az Opteron minden tekintetben méltó ellenfele lesz az Intel várhatóan idén nyáron debütáló második generációs 64 bites processzorának, az Itanium 2-nek. Az AMD képviselői a bemutató kapcsán említést tettek arról, hogy az olyan nagy és neves alaplapgyártó cégek, mint például az Asustek Computer, az Elitegroup Computer Systems, a First International Computer és a Gigabyte Technology egytől egyig forgalomba kívánnak hozni különböző Hammer támogatású alaplapokat, valamint a Computexen az is kiderült, hogy az Nvidiánál gőzerővel folyik egy az új AMD processzorokkal kompatibilis vadonatúj nForce chipkészlet fejlesztése.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Rive2002. 06. 11.. 18:07||#29
Nemigen tudok én efféléket...
Néhány fejlesztõi rendszert szétküldtek: Európának is jutott egy példány, pl. :D
© Rive2002. 06. 11.. 15:21||#27
1. Egy tömeggyártásba került procit már valóban nehezebb azonosítani, bár egy utólag beégethetõ ROM-ot megvalósítani nem nehéz: az Intel csinált már sorozatszámmal ellátott procit. A tesztrendszerekre viszont nem merném rámondani, hogy tiszták...
Pláne az alaplapokra, pontosabban az alaplapokba belepakolt BIOS-ra: azok ugyanis a sorozatgyártásba került példányokban is azonosítóval vannak ellátva.
2. Nézd meg a levélcímemet, az adataimnál.
© mir2002. 06. 10.. 20:10||#26
az ellenõrzõkód valószínûleg valamilyen szinten azonosítja a procit is, de sztem bõven többet gyártanak 1 prociból, mint amekkora az ellenõrzõkód, aminek ráadásul tartalmaznia kell a stepping, family, model adatokat is, illetve kell benne lenie véletlenszerû résznek is. asszem.
akkor hol dolgozol?
© Rive2002. 06. 10.. 11:14||#25
Ha én csinálnék egy ilyen ellenõrzõ-kódot, akkor pl. a BIOS, VGA-BIOS ID-stringbõl is raknák bele valami hash-ot.
Ha én csináltam volna a tesztalaplapokat, akkor az ID stringje mindegyiknek más-más lett volna...

Magyarán: nem vagyok benne biztos, hogy az a bizonyos ellenõrzõkód, valamilyen jól kódolt formában, nem teszi-e azonosíthatóvá magát a gépet is, nemcsak az eredményeket. Úgy gondolom, effélék nem csak nekem jutnak eszembe ;)

Nem az IBM-nél dolgozom.
© mir2002. 06. 08.. 19:10||#24
rive: te véletlenül nem az IBMnél dolgozol?
© mir2002. 06. 08.. 19:09||#23
akkor talán mégsem magas...
© mir2002. 06. 08.. 19:04||#22
és akkor mi értelme kivágni az ellenõrzõkódot? ez nekem magas: ah kivágják az ellenõrzõkódot, aztmondhatják a bíróságon, hogy kamuztak?
© Rive2002. 06. 08.. 18:29||#21
Mint kiderülõben van, az ellenõrzõkód kivágásának az oka valószínûleg a retorzióktól való félelem. Ugyanis az említett teszt közlése egyértelmûen az NDA megszegését jelenti - nyomozás folyamatban, bár, úgy tudom, feljelentés még nem történt.
© mir2002. 06. 08.. 17:13||#20
amit azt a HWSW olvasók mind tudhatják(én is onnan tudom, nekem sosem tûnt vlna fel...)
tehát a kép 1 digitákis fényképezõvel lett csinálva, ennek köszönhetõen nagyon könnyen észrevehetõ a jobb alsó sarokban az ellenõrzõkód kivágásának a helye, így a kép hitelessége kétségessé valik.

egyébként valóban meglheteõsen impresszív adatok, nem tartom õket elképzelhetetlennek.
© Rive2002. 06. 07.. 12:30||#18
Ja igen, felmerül a kérdés: ha ez az olcsóbbik, akkor mit tudhat a drágábbik?