Franczy

Az Elpida kitart a Rambus memóriák mellett

Az Elpida Memory képviselői a kaliforniai San Mateóban megerősítették, hogy az Elpida Memory a jövőben is foglalkozni kíván Rambus DRAM memóriák gyártásával, sőt ezen memóriákat a cég a közeljövőben már a legfejlettebb 0,13 mikronos gyártási technológiák segítségével fogja gyártani. A cég képviselői ezenkívül arról is beszámoltak, hogy az Elpida Memory valamikor a jövő évben megnyitja majd legújabb memóriagyártó üzemét, mely a jelenleg széles körben használatos 200 milliméteres átmérőjű szilíciumszeletek helyett 300 milliméteres szilíciumszeletekkel fog operálni. Ez azt jelenti, hogy az Elpida Memory egy-egy szilíciumszeletből több memóriachipet lesz képes legyártani, ami az Elpida memóriák kereskedelmi árára mindenképpen jó hatást fog gyakorolni.

A mostani bejelentésre azért volt szükség az Elpidánál, mert az elmúlt hetekben-hónapokban többen megkérdőjelezték, hogy az amerikai memóriagyártó a jövőben is foglalkozni kíván-e Rambus DRAM memóriachipek gyártásával, sőt maguk a cég vezetői is bizonytalanok voltak az Elpida Rambus-os jövőjét illető kérdésekkel kapcsolatban. A bizonytalanság oka az volt, hogy az Elpida vezetői nem voltak biztosak abban, hogy a Rambus memóriatechnológia a jövőben megfelelő fogadtatásra talál-e a felhasználók körében. Jelen pillanatban egyébként elmondható, hogy a teljes DRAM piac mindössze 5 százalékát teszik ki a különböző Rambus memóriák, miközben a normál SDR (Single Data Rate), illetve DDR (Double Data Rate) SDRAM memóriák stabilan uralják a piacot.

Szakértők szerint az Elpida vezetősége azért határozott úgy, hogy a cég továbbra is gyártani fog Rambus DRAM memóriachipeket, mert a Rambus memóriák iránt az elmúlt hetekben világszerte egyre komolyabb érdeklődést lehetett tapasztalni. Ez a jelenség nagyrészt annak köszönhető, hogy megjelentek a piacon az emelt rendszerbusz frekvenciájú Intel Pentium 4-es processzorok, az 1066 MHz-es frekvencián ketyegő újfajta Rambus memóriák, valamint az ezen memóriákat félhivatalosan támogató Intel chipset, az i850E. Minden jel arra mutat, hogy a Rambus memóriák egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, így kijelenthetem, hogy az Elpida hamarosan megkezdi az 1066 MHz-es Rambus memóriák gyártását - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Jim Sogas, az Elpida Memory eladási részlegének alelnöke.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!