JohnnyCage

A Reuters a Linux mellett tette le voksát

A világ egyik legismertebb hír- és üzleti információ szolgáltatója csütörtökön bejelentette, hogy pénzügyi információ szolgáltató szoftverét a Red Hat Inc.-vel együttműködve Linux-alapúra alakítja.

A Reuters Group PLC szerint az átállásban a Red Hat mellett részt vesz még a számítógépgyártó Hewlett-Packard, és a chipóriás Intel is.

Az új, Linux-alapú pénzügyi és üzleti információs rendszer Intel processzoros rendszereken fog működni, és többek között alacsonyabb költségeket, illetve nagyobb teljesítményt ígér, mint a jelenlegi verzió. Mindez a Reuters szerint a jelenlegi nehéz piaci helyzetben mind a bankok, mind az egyéb ügyfelek számára rendkívül fontos.

"Dióhéjban úgy lehetne a dolgot összefoglalni, hogy a Linux operációs rendszer domináns erővé válik a pénzügyi szolgáltatások üzletágában" - mondta Michael Evans, a Red Hat kereskedelmi részlegének vezetője. A HP szintén nagy jelentőséget tulajdonít a szövetségnek, amely az elkövetkező 3-5 évben összesen legalább 200 millió dollár többletbevételt fog eredményezni a társaságok számára.

A HP a Compaq Computertől "örökölt" ProLiant Intel-alapú szervereket, valamint hozzájuk kapcsolódó technikai támogatást fog nyújtani a Reuters-nek.

A Reuters szerint a Reuters Market Data System elnevezésű szoftver tesztverziója valamikor a harmadik negyedévben lát napvilágot. A rendszer egyébként olyan információkat szolgáltat felhasználóinak, mint értékpapír- és részvényajánlatok, árfolyamok, és hírek.

Mark Hunt, a Reuters vállalati marketing részlegének igazgatója úgy véli, a társaságok ezidáig csak tesztelték a Linux-ot, mint lehetséges alternatívát, a közelmúltban azonban számos cég az átállás mellett döntött. Ennek fő oka a vezető szerint a költségek jelentős csökkentésének lehetőségében keresendő.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Johann #25
    MS szerver fürtözve??? Ez jó vicc,1 doboz, 1 monitor, 1 billentyü, 1 egér minden egyes géphez, feltéve ha van belöle vagy 5000 db, mint a Google-nél! Már látom hogy ök is átfognak állni Win2K vagy mi a tökömre, mert helykímélö, és remekül adminisztrálható távolról! :)
  • Pheel #21
    Az ilyen oldalak a főnökeinknek szólnak, hogy legyen miért anyáznunk :)

    Mármint általában és nem a .NET miatt :)

    Mert ezek aztán elhisznek bármit, ha jól tálalják nekik ;-)
  • Pheel #20
    Szerintem az az oldal nem arra készült, hogy téged személy szerint meggyőzzön :)
  • Pheel #12
    slowlarissal!

    Mekkorát röhögtem! Nagyon jó szó! :)))))
  • Pheel #5
    Akkor hogy tudd: többé-kevésbé rendszergazda vagyok egy linuxos szerveren, linux alá is fejlesztek, stb. :-PPPP
  • Yfel #3
    Mindket rendszernek megvan a maga kornyezete... a linux tenyleg jo szerver rendszer
  • Pheel #2
    Ezzel még vitatkozni sem érdemes, higgy, amit akarsz. Egyébként maximálisan megértem, ha valaki Linuxot akar szervernek, mert nagyon alkalmas rá.