Franczy

Új set-top box OS van készülőben

Amszterdamban a napokban bejelentették, hogy a holland-francia-olasz tulajdonban lévő chipgyártó cég, az STMicroelectronics és a különböző fogyasztó elektronikus berendezések gyártásával foglalkozó holland Philips Electronics vezetői megegyeztek azzal kapcsolatban, hogy a két óriáscég a jövőben közösen fog kifejleszteni egy olyan speciális operációs rendszert, mely szoftverrel elsősorban az újgenerációs set-top box berendezések és egyéb televíziós eszközök esetében találkozhatunk majd.

A bejelentés kapcsán többek között szó esett arról is, hogy a Philips Electronics és az STMicroelectronics megállapodott az ügyben, hogy a közösen kifejlesztendő újfajta operációs rendszer arra az úgynevezett Multimedia Home Platform (MHP) szabványra fog épülni, mely szabvány a set-top box eszközök gyártásával foglalkozó gyártók körében manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A két óriáscég képviselői ezenkívül utaltak arra, hogy a rendkívül kemény konkurenciaharcot biztosító set-top box-, illetve interaktív televíziós piacon nagyobb és biztosabb sikerek érhetők el, amennyiben két nagy cég egyesíti erőit, esetünkben pedig éppen erről van szó.

Szakértők szerint egyáltalán nem meglepő, hogy a két cég által közösen fejlesztendő set-top box operációs rendszer a Multimedia Home Platform szabványra épül majd, hiszen jó ideje köztudott, hogy a holland Philips Electronics a szabvány egyik legnagyobb elkötelezettje. Habár, mint azt már említettem, a Multimedia Home Platform egyre nagyobb népszerűségnek örvend a set-top box gyártók körében, a platform dolga mégsem nevezhető túl egyszerűnek, ugyanis többek között olyan nagy és neves cégek hasonló kategóriába tartozó, digitális televíziós szabványaival kell úgymond megküzdenie, mint amilyen például az elsősorban személyi számítógépes operációs rendszereiről ismert Microsoft, vagy a különböző interaktív televíziós alkalmazásairól híres, világszerte elismert OpenTV.

Az STMicroelectronics az első olyan külsős partnercég, mellyel az újgenerációs set-top box operációs rendszer fejlesztésével kapcsolatban szerződést tudtunk aláírni, azonban reményeink szerint a jövőben több egyéb cég is csatlakozik majd a fejlesztési és promóciós munkálatokhoz" - nyilatkozta a bejelentés kapcsán Simon Poulter, a Philips Electronics szóvivője, aki tehát nem zárkózott el attól, hogy a holland cég a közeljövőben esetleg újabb partnerekkel szerződik majd az ügy érdekében.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!