JohnnyCage

Szoftver az Intel-alapú szerverek felosztására

Az Intel-alapú szerverek a közeljövőben egy igen nagy jelentőséggel bíró, új szolgáltatással gazdagodhatnak. Egy új szoftver ugyanis a felsőkategóriás Unix szerverekhez és nagygépes rendszerekhez hasonlóan lehetővé teszi a gép felosztását.

A szoftver segítségével a chipóriás Intel processzoraira épülő szerverek képesek lesznek úgy működni, mintha valójában nem egy, hanem több számítógépről lenne szó. Az SWsoft a napokban jelentette be Virtuzzo elnevezésű szoftverének legújabb, 2.1-es verzióját, amely több, mint 2000 Linux operációs rendszert futtatott azonos időben egy nyolcprocesszoros Intel-alapú szerveren, egész pontosan egy Dell 8450-en. A különböző Linux "partíciók" weboldalaknak adtak otthont, és többek között adatbázis, webáruház, és web-alapú e-mail szoftvereket futtattak.

Az IBM mindezzel egyidőben bejelentette, hogy a "Kék Óriás"-ként is nevezett társaság együttműködési megállapodást kötött a Virtuzzo-rivális szoftvert fejlesztő VMware-rel. Az IBM a megállapodás értelmében segítséget nyújt a VMware-nek szoftveres megoldása fejlesztésében, és az elkészült szoftvert a társaság maga is alkalmazni fogja szerverein. A VMware által fejlesztett szoftver egyébként illeszkedik az IBM eLiza néven futó önjavító szerver projektjéhez, amely utóbbi magába foglalja a számítási teljesítmény terhelésfüggő, dinamikus elosztását.

A szerverek több, egymástól virtuálisan független részre partícionálása számos előnnyel szolgál. Egyrészt a kisebb rendszerek egyetlen fizikai helyre kerülnek, és nem szétszórva helyezkednek el a vállalatnál, amely sokkalta könnyebb menedzselést eredményez. Másrészt egy nagyobb teljesítményű szerver rendszerint olcsóbban beszerezhető, mint sok kisebb teljesítményű modell, ráadásul az előbbi esetben a számítási teljesítmény felhasználása a dinamikus számítási erőforrás elosztással jelentősen növelhető.

Az efféle megoldások ezidáig hiányoztak az Intel-alapú szerverek kínálatából, a közelmúlt bejelentései azonban alapvetően változtatnak ezen a helyzeten. Az SWsoft Virtuzzo szoftverének 2.1-es verziója a második negyedévben jelenik meg 64 GByte maximális memória, valamint számos Apache webszerver verzió támogatásával.

A rivális VMware megoldása egyaránt alkalmas Windows és Linux operációs rendszerek futtatására. Az IBM saját négyprocesszoros, x360 típusjelzésű szerverén tervezi bevezetni a társaság szoftverét. Az x360 az Intel többprocesszoros rendszerekbe szánt, új Xeon chipjére épül. Az IBM a szerverből két-két darab összekapcsolásával nyolcprocesszoros változatot is kiad március közepén, és később egy 16 utas (processzoros) modell is kapható lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Remedy #3
    Akkor úgy látszik Johnny barátunk elnézett valamit. De nagyon.
  • Remedy #1
    2000 Linux??? Nem sok az egy kicsit? 8 db Itaniumon futott? Vagy PIII Xeonon?