SG.hu·

ASUS: bye, bye GeForce2-3!

A napokban nyilvánosságra került a kiváló minőségű termékeiről híres ASUS cég legfrissebb roadmapje, azaz ütemterve, melyből több, a cég új és régebbi termékeivel kapcsolatos információ derül ki. Az ütemterv szerint a napokban immár hivatalosan is bejelentett Nvidia GeForce4 Ti, illetve Nvidia GeForce4 MX chipekre épülő vadonatúj ASUS grafikuskártyák a várakozásoknak megfelelően már ebben a hónapban világszerte megjelennek majd a számítástechnikai kereskedések polcain. Különböző források szerint az első szállítmányok már napokon belül elhagyják az ASUS gyártóüzemeit, így a fanatikus gamerek akár már heteken belül beruházhatnak egy GeForce4 chipes ASUS videokártyára. Az igazsághoz tartozik, hogy a legnagyobb teljesítményű GeForce4 MX chipes modellre, az ASUS GeForce4 MX460-ra egy picit még várnunk kell, ugyanis ezen újdonság forgalmazása különböző okok miatt csak március végén, április elején kezdődik meg.


Az ASUS roadmapből az is kitűnik, hogy amint az várható volt, az ASUS a legtöbb grafikuskártya-gyártóhoz hasonlóan amilyen gyorsan csak lehet, le kívánja építeni a GeForce3-as termékcsaládját. Magyarul ez azt jelenti, hogy az ASUS a napokban már fel is hagyott a GeForce3 Ti 500-as videokártyák gyártásával és kereskedőkhöz történő szállításával, és hamarosan várhatóan erre a sorsra jutnak a cég jelen pillanatban talán legsikeresebb termékei, a GeForce3 Ti 200-as kártyák is. Az ASUS ezen kiválóan tuningolható grafikuskártyákat mostantól kezdve már csak csökkentett darabszámban szállítja, az idei év második negyedévében pedig véglegesen felhagy majd a gyártásukkal, vagyis a GeForce3 Ti 200-as ASUS kártyákra áhítozóknak a közeljövőben mihamarabb vásárlásra kell adniuk a fejüket, ha nem akarnak lemaradni egy mindenképpen jó vételt jelentő GeForce3-as termékről.

A tajvani gyártó ezzel párhuzamosan megkezdte az Nvidia GeForce2 Ti chipre épülő ASUS V7700 Ti típusjelzésű grafikuskártyák piacról történő kivonását, vagyis az ilyen ASUS kártyák napjai is meg vannak számolva, ugyanis hamarosan helyükbe lépnek a különböző GeForce4 MX chipes videokártyák. Ezzel szemben a jó öreg GeForce2 MX chipes videokártyák továbbra is megmaradnak az ASUS termékkínálatában, azonban a cég ígéretei szerint a jövőben minden korábbinál alacsonyabb árakon kerülnek majd forgalomba. Végül pedig említésre méltó még az ASUS legolcsóbb grafikuskártyája, mely a V3005-ös típusjelzést viseli magán, és a Silicon Integrated Systems-féle SiS305-ös chip található meg rajta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Inquisitor2002. 02. 13.. 12:26||#39
Sőt a GeForce2-nek is 4 TMU-ja van, ellentétben a GF4MX-el ... Akkor már inkább egy butított GF3Ti200 húzva, nem?
(Többek szeribt a GF4MX egy túrbózott GF2MX! Lehet, hogy gyors, de még annyit SEM tud mint a GF3 és akkor GF4-ről még szó sem esett.)
© NeoMaN2002. 02. 13.. 11:41||#36
Ma neharagudj, de aki Tom`s hardware reklamoldalaibol indul ki az hulye.Egykent a Gef3Ti200-nak 4 texturazo egysege van a Gef4mx-nek meg 2. Ja es itt van John Carmack velemenye a videjokartyakrol a Doom3-hoz.Az o szavat mar csakelfogadod.Sztem kicsit jobban tudja mint a Tomshardware(sponsored by intel&Nvidia)oldalad.
Idezem Carmackot:
Ne vegyél GeForce4-MX-et a Doom-hoz. Az Nvidia nagy kavarást adott elő az elnevezések terén. A GF2 csak egy felturbózott GF1, míg a GF3 jelentős újításokkal kecsegtet. A GF4-nél arra számítottam, hogy a GF3 felgyorsított változatáról van szó, azonban pofátlanság az NV17-et GF4-MX-nek nevezni. A GF4-MX ettől függetlenül megfelelően futtatja a Doom-ot, azonban az NV10 kódbázison alapul, ami két textura egységet és vertex shader nélküli életet jelent. Egy GF3 vagy 8500 sokkal jobban teljesít.
© narumon2002. 02. 13.. 08:48||#32
"A GF4 MX dragabb, mint egy jobb GF3 TI 200"

Az én információim szerint a Gef4MX 99$, úgyhogy szerintem árban elég kóser lesz a dolog és sebességben sem rossz az a kártyesz. De meglátjuk mi lesz belőle mig ideér.. és főleg mikor.
© Zerg2002. 02. 13.. 08:40||#31
Nem akarom ugy kezdeni, hogy "En mnegmondtam!".
Szoval, amikor februar 6-an kijott a GF4 pont azt mondtam, hogy valoszinutlen, hogy az nVidia hazon beluli versenyt csinalna a GF4 ill. a GF4 (????) MX-nek.
A GF4 MX dragabb, mint egy jobb GF3 TI 200, akkor ezek uztan nemsokan vennek az uj(???) MX-et. Most bekovetkezett, kivonjak az MX konkurenciajatr a piacrol (GF3 GF2), legalabb is ASUS-eknal, de koveti oket az osszes GF gyaarto :(. Tehat aki feltetlenul GF 3 TI200-ast szeretne a gepebe (Esetleg GF" Ti-t), annak gyorsan lepnie kell, mivel velemenyem szerint nem lesz tul sokaig kaphato. Az ara nemhiszem, hogy csokkenne, sot inkab picit emelkedesre szamitok.
Remelem azert az ATi nem gondolkodik egy hasonlo "nagyszeru" lepesen, azaz a Radeon 8500 LE, meg egy darabig kaphato lesz. Igaz ez is csak remeny, de meg az ellenkezojerol sem lehetett olvasni, igy nezzuk optimistan a jovot.
GF vonalon az esetleges GF 4 4200-as biztato lehet, ha csakugyan meg fog jelenni, es valoban 200 USD koruli aron fog mozogni, na de majd meglatjuk.
Akinek a szivecsucske az uj (???) GF4 MX, annak agodni nem kell, hamarosan erkezik belole a domping, mi mas is kellne nekunk, mint a jo oreg DX7 ??? :(((.

Zerg
© llacee2002. 02. 13.. 03:09||#30
nemrossz,kb okt-nov környékén vettem a V8200Deluxe(gf3 sima) kártyám és már nem is gyártják lassan
ez egy ilyen sport....
© zplayer2002. 02. 12.. 20:56||#23
Oh yeah, mar megis van a forrasztos trukk az GF4>Quadro4- hez. :)))
© Cheky2002. 02. 12.. 20:11||#20
Mostanában milyen kártyát érdemes venni 30ig?
© CSOCSO2002. 02. 12.. 19:59||#19
nem is veszek gef 3 at megvárom a gef 4 et.. vagy egy ütösebb ATi-t veszek majd....
© Anee2002. 02. 12.. 16:50||#13
van 43 ért Ti200 vagy 51ért radeon 8500le
© Laalee2002. 02. 12.. 15:32||#10
meg szerencse hogy ilyeny ulta gyökerek csak regisztralatlanul vannak