Csabi

Megjelent az új Opera böngésző

A webböngészők piacán folyó rivalizálásban az Opera erősíteni szeretné pozícióját, amit az is jól mutat, hogy a cég a héten két új böngészőt is kiadott. Az egyik a Linux, míg a másik a Windows operációs rendszerekkel kompatibilis. Ezek a számos újdonságnak köszönhetően valószínűleg az eddigieknél jóval népszerűbbek lesznek a felhasználók körében.

Az Opera Software a 6.0-ás verziójú, Windows operációs rendszerek alatt futtatható böngészőjének béta változatát körülbelül két héttel ezelőtt, a Comdex kiállításon mutatta be. A cég viszont úgy gondolta, hogy nem halogatja tovább a végleges verzió kiadását. Dean Kakridas alelnök szerint a két hét alatt körülbelül 500 ezer felhasználó töltötte le a béta változatot, amely mindenképpen rekorderedménynek számít.

Klikk ide!
Klikk a képre a letöltéshez

Az új Opera 6.0 számos új funkciót és szolgáltatást kínál. Ezek közé tartozik például az Unicode karakterkészlet kezelése is, amely lehetővé teszi, hogy a böngésző többek között az orosz, a kínai és a japán nyelveket is támogassa. Ugyancsak újdonság a Hotclick funkció, amelynek segítségével az egyes szavakhoz tartozó keresési, enciklopédia és fordítási szolgáltatások két kattintással elérhetők. A 6.0-ás verzió az eddigieknél sokkal korszerűbb felhasználói felülettel rendelkezik, ugyanis lehetőség van skinek használatára, illetve az egyes panelek és gombok megváltoztatására. Az új böngésző továbbra is lehetővé teszi, hogy egy ablakon belül több weboldalt nyisson meg a felhasználó, de mostantól már az egyes weblapok külön ablakokban is megjeleníthetők. Itt kell megjegyezni, hogy a héten megjelent új, linuxos Opera is hasonló funkciókkal és megoldásokkal rendelkezik, de ez még nem a végleges verzió.

Klikk ide!

Az új Opera 6.0 a cég szerint az összes Windows operációs rendszerrel kompatibilis, beleértve a Windows XP-t is. A böngésző ingyenesen is letölthető a cég weboldalairól, de a reklámmentes verzió 39 dollárba kerül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CAD #12
    Imho szerencsere... a stat tenyleg nem mervado, mert ez a gamerek kozotti stat, szoval ez a gamer felallas, de sztem komolyabban nem valtozik meg mas lapokon sem, max nehany szazalekkal.

    Egybknt en sem ertem, honnan vetted azt a 99%-ot. Reszemrol pedig udvozolom ie eloretoreset, es nem azert mert monopoloium, meg hale ms, hanem egyszeruen azert mert konyebb egy lapot 1 bogeszore fejleszteni mint 2 vagy 3.ra... ez lustasag, meg sajnos egyelore csak az ie halad ugy a korral ahogy az elvarhato lenne (meg mindig nem lattam opera 6-t, szal ez ra nem vonatkozik, de az elozokre igen!).
  • CAD #9
    Namost, en ezt a 6.0 mar nem lattam, de:

    - elozo verziok sajna lehet tamogattak html-t nagyabol, de pl. egy kis CSS, es hatraestek veguk volt.
    - en nem fogok fizetni egy forintot sem, hisz az ie6 messze a legjobb jelenleg.

    Mr Ozon: mutass egy oldalt a W3C oldalán kivul, amely minden tekintetbe megfelel... es ha csak html lenne a vilagon, annyi minden mast hasznalunk a lapokba, hogy a html, mar igencsak kicsi, amde eleg fontos reszet kepezi annak.

    Nagy a reszesedese?

    Egy eleg nagy gamer oldal statjából idézek (november hónap):

    1 66.52% MSIE 5
    2 19.95% MSIE 6
    3 6.04% MSIE 4
    4 2.76% Mozilla/4
    5 0.72% MSProxy/2.0
    6 0.71% Mozilla/5
    7 0.49% Gulliver/1.3
    8 0.45% Mozilla/3.01 (compatible;)
    9 0.20% VacProxy
    10 0.16% MSIE 3
    11 0.16% FlashGet
    12 0.15% DA 5.0
    13 0.15% Opera 5
    14 0.13% BorderManager 3
    15 0.09% Mozilla/3

    A Decemberibe mar benen van a 6-os is, jelenleg 0.10%-al a 11. helyen.

    Most meg hiba lenne leszolnom, hogy suxx, de szkeptikus az elozo oprak miatt... na letoltjük yool!
  • Diver #7
    Lehet, hogy kipróbálom! Érdemes letölteni?
  • An-Dee #3
    Én a 3.62-es óta hasznáom 3 op rendszeren, és szerintem a legjobb browser. Mellette szól még, hogy nagyon sokan használják.
  • Efreet #2
    nagyon kellemes borzer... letöltöttem, install, megy. ie beült a sarokba.
  • KRi2 #1
    Nem rossz ,söt még 1 kis idö és már le is hagyta a MSIexplorert. A necckép már le van körözve.