Csabi

Hiány lehet az LCD monitorokból

2001-ben az LCD monitorok ára folyamatosan csökkent. Ezzel együtt természetesen a kijelzők iránti kereslet is jelentősen fokozódott, és a DisplaySearch szerint az utóbbi hat hónapban a forgalom a legoptimistább előrejelzéseket is felülmúlta. Az árak jelentős csökkenését mi sem mutatja jobban, mint hogy a 15 colos LCD monitorok egy évvel ezelőtti 1000 dolláros átlagára mára körülbelül 400 dollárra mérséklődött.

A gazdasági szakemberek szerint az LCD-k árának alakulása a következő időszakban nagyon bizonytalan, de sokan úgy vélik, hogy a jelenlegi árszint nem tartható. Ennek leginkább az az oka, hogy a forgalom jelentős növekedésével elképzelhető, hogy hiány alakul ki a piacon, ugyanis már most több gyártó a teljes gyártókapacitását kihasználja. Ha pedig nem kerül elégendő mennyiségű LCD monitor a piacra, akkor az könnyen az árak emelkedéséhez vezethet. Szakemberek szerint sok cég gyártókapacitása ezért sem elegendő, mert váratlanul érte őket a forgalom jelentős növekedése, ugyanis az egy évvel ezelőtti piaci előrejelzésekben még nem szerepeltek túl optimista kijelentések. Persze ez az árakra is igaz, hiszen a múlt év végén még a legtöbb piackutató 500 dolláros átlagárat jósolt 2001-re.


Az esetleges áremelkedések lehetőségét az is jelzi, hogy a Comdex kiállításon a monitorgyártók már drágulásról beszéltek, ugyanis a 15 colos paneleket gyártó cégek 10-20 dollárral emelték az áraikat az elmúlt hónapban. Most azonban többek között még a NEC és a Viewsonic is árul 350 dolláros, 15 colos LCD kijelzőket. Sőt a Planar Systems például egy 300 dolláros monitorral is jelen van a piacon.

A DisplaySearch a jövő évre vonatkozó előrejelzéseit is közzétette, amelyekből kiderül, hogy az LCD-k iránti kereslet tovább fog fokozódni. A cég szerint ebben az évben összesen körülbelül 15,5 millió darab lapos monitort értékesítenek a cégek, de 2002-ben már 25-28 millió darab LCD kijelző fog piacra kerülni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fotel #2
    nekem a 24colos sony CRT kéne inkább mint egy ilyen.. :)
  • OliApa #1
    TFT rulez!