SG.hu·

Az USA-ban is megjelent a GameCube játékkonzol

Hétfőn azaz a mai napon az Egyesült Államokban is megjelent a japán Nintendo legújabb játékkonzolja, a GameCube. A GameCube kiadására mindössze három nappal a nagy rivális Microsoft Xbox piacra dobása után került sor.


Amerikában így mostmár mind a Sony PlayStation, mind riválisai, a Nintendo GameCube, és a Microsoft Xbox kapható a boltokban, már amennyiben éppen van belőlük. A GameCube hivatalos amerikai megjelenési időpontja november 18. volt, a vásárlók valójában azonban csak hétfőn vehették meg várva-várt konzoljukat.

A két új szereplővel immár jelentősen átformálódott a nagyteljesítményű játékkonzolok piaca. Az Xbox erőteljes hardverre épül, amellyel a Microsoft lendületből szeretné megelőzni a jelenleg toronymagasan piacvezető Sony-t, és PlayStation 2 játékkonzolját. A Nintendo GameCube ezzel szemben egy teljesen más stratégiát követ. Az eszköz fejlesztői visszafogottabban határozták meg a specifikációkat, mivel elmondásuk szerint a jó konzolt nem a lehető leggyorsabb hardver, hanem a színvonalas, élményt nyújtó játékszoftver teszi. A Nintendo stratégiájának van egy óriási előnye: a konzol mindössze 199 dollárba kerül, miközben a Sony PlayStation 2, és a Microsoft Xbox egyaránt 299 dolláros áron kerültek forgalomba.

Az amerikai játékosok jelenleg 12 játékszoftver közül választhatnak a GameCube konzolhoz, az Xboxhoz jelen pillanatban pedig 19 játék kapható. A PlaySation 2 ezen a téren abszolút első, mivel a tavaly kiadott eszközhöz több, mint száz különböző játék érhető el. Ez az előny várhatóan azonban nem tart majd túlzottan sokáig.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Ali2001. 11. 27.. 08:07||#77
Merre van az üzlet? Lehet, hogy benézek.
© Ali2001. 11. 22.. 15:12||#75
Köszi. 1 és 2 megvan. Írd meg kérlek, hogy mik vannak és mennyiért az emilemre, vagy ide!
© Ali2001. 11. 22.. 10:14||#72
Az tényleg jó olcsó. Mario Party 3 van?
© GAMECUBE2001. 11. 21.. 21:53||#70
Nem ali nem vettem:(( mert meg keresek, talaltam mar simat, marioval ujonnan, de az 36ezer.... hat bazz annyiert nem kell:)
© GAMECUBE2001. 11. 21.. 21:52||#69
A vállalat szóvivője elmondta, hogy a GameCube fogadtatása annyira kedvező volt, hogy az eredetileg tervezett 1,1 millió darab helyett 1,3 millió konzolt szállítanak az üzletekbe az év végéig..... bocs, de ez siker!!!!!!!
© Ali2001. 11. 21.. 20:56||#68
Akkor neked sem akar elindulni az ICQ? Conker van pc-n. A paper mario milyen? Nem ismerem. Vettél n64-et?
© GAMECUBE2001. 11. 21.. 20:50||#67
oksa csocso majd megtanulom az ICQt:))
azt majf osszetartunk, toborzunk meg miegymas:))
AlI CONKER nem kell N64re??? vagy paper mario??:)
© Ali2001. 11. 21.. 20:25||#65
Basszameg a kutya. Megpróbáltam letölteni. Fél órát kínlódott és most nem indul el. Lehet, hogy a szolgáltatóm nem engedi?
© CSOCSO2001. 11. 21.. 19:48||#64
te van icq-d? ha nincs töltsé le 4 en vagyunk GC sek jelen pillanatban sõt a Dolphinnal együtt 5 en csak alig látom mostanában szal nekünk azé összekéne tartabni és letölteni valami icq-t és tartani a kapcsolatot mert ez kb olyan mint az email de azon beszélgetni szar!!!!
szal ICQ ra fel és akkor ott chatelhetünk!! az cool!!!
© Ali2001. 11. 21.. 19:28||#63
Hét végén vettem egy Mickey Speedway játékot a N64-re. Tök király. Még mindíg élvezhető az N64. Várok egy évet a GC megvételével, addíg lemegy az ára.