SG.hu·

Virtuális billentyűzetek

A hordozható készülékek esetében az adatbevitel sokszor nem a legkényelmesebb feladat. Sok mobil eszközhöz vagy nincs is billentyűzet vagy túlságosan kicsi. Ezért a cégek megpróbálnak olyan megoldásokat kifejleszteni, amelyek kényelmesebbé tehetik a kis méretű készülékek használatát.

A Comdexen a Samsung és a Senseboard is bemutatta azokat az új eszközöket, amelyeket akár virtuális billentyűzetnek is nevezhetünk. Ennek oka, hogy a felhasználónak gombok nélkül kell a billentyűzetet használnia, így tulajdonképpen a levegőben ír. Az új készülékek pedig az újak vagy a kéz izmainak mozgását érzékelik, és ezek alapján határozzák meg a bemeneti karaktereket.

A két cég által bemutatott virtuális billentyűzetek eltérő működési elveken és technológiákon alapulnak. A Senseboard billentyűzet két gumiból készült, speciális párnából áll, amelyeket a felhasználónak a tenyerére kell felerősítenie. Ezt követően elkezdheti a szövegbevitelt a láthatatlan billentyűzeten. Természetesen a kiállításon a látogatók ki is próbálhatták az új eszközt, azonban az nem aratott túl nagy sikert. Amikor az egyik látogatót megkérték, hogy írja be a Comdex szót, akkor a virtuális billentyűzethez csatlakoztatott készülék kijelzőjén a következő szó jelent meg: "DNiSP".

A Senseboard billentyűzet a felhasználó kézizmainak mozgását figyeli. Ezzel szemben a Samsung által kifejlesztett Scurry nevű eszköz az ujjak térbeli mozgását érzékeli. A kiállításon a Samsung billentyűzete hatékonyabbnak bizonyult, mint a Senseboard. Mindkét eszközről elmondható, hogy még egy kicsit nagyok, főleg ahhoz képest, hogy hordozható készülékekhez fognak készülni. A cégek viszont ígérik, hogy a piacra kerülő termékek már kisebbek lesznek. Sőt ezeket már vezetékek nélkül is lehet majd használni, ugyanis támogatni fogják a Bluetooth előírásokat.

A Senseboard virtuális billentyűzete várhatóan a jövő év elején jelenik meg, és körülbelül 150 dollárba fog kerülni. A Samsung Scurry először Koreában kerül piacra, és 50 dollárért lehet majd megvásárolni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© SATAN2001. 11. 20.. 18:35||#25
He öcsém ez nagyon nyomi, én maradnék a klaviatúránál :)
© Kenny2001. 11. 20.. 08:41||#23
es akkor mivan ha az embernek hugyalnia kell vagy egyeb mas dolog? ;) itthagyom a bilit a fenebe es mar megyek is...ezt ahogy el nezem hosszadalmas munka aran le kell szedegetni na meg az a sok vacak szar eleg idegesito lehet. mire leszedem mar uszik alattam a padlo ;>>
Törölt felhasználó2001. 11. 19.. 20:26||#19
és 2195-ben, hogy fog kinézni a világ? :)
© Flashy2001. 11. 19.. 13:55||#17
igen, szerintemis kell valami referencia, kulonben valahogy kalibralni kell minden fejvakaras utan hogy most az hogy visszarakom a kezemet az billentyu vagy nem, valamint hogy most egy kicsit odebb rakoma kezemet akkor azzal "vigye" a billentyuzetet is, kulonben minden betu helyett a mellette levot nyomom. vagy valami ilyesmi. a lenyeg hogy ilyen levegobe dolgot nem tudok elkepzelni. a papirlapos (erintos) vagy kivetitos mar jobb, bar a kivetitost meg mindig nem tudom hasznalhatonak elkepzelni...
© KIP2001. 11. 19.. 11:32||#14
Ekkora baromságot már rég nem találtak ki, ez azér már kellett nekünk:-)
© tomcs2001. 11. 19.. 01:36||#12
azert ilyet ne mondjunk igy ki elore. ha akkoriban is ezt mondtak volna az elektroncsoves cuccokbol osszerakott tornateremszamitogepekre akkor meg most is csak postagalambokkal tudnal sopankodni ;) szerintem nem rossz otlet, de meg jo par ev fejlesztes van benne mire tenyleg szeles korben jo lesz valamire.
© TheZsenyka2001. 11. 19.. 01:03||#11
Szerintem ez halvaszületett ötlet.
© CSOCSO2001. 11. 18.. 23:42||#9
én még ennél a billnél is félre ütök..igaz az azért van mert gyorsan nyomkodok, tehát tudom mi hol van de képzeljétek el mit alakítanék ezzel az okosággal:) anyám benyitna a kezem meg remeg mint valami epilepsziásé:)))))
© Lacc2001. 11. 18.. 23:15||#8
:))
© Keszeg2001. 11. 18.. 23:06||#7
:)))