Csabi

Új NVidia grafikus chipek

Az NVidia összesen három új grafikus chipet jelentett be, amelyek az eddig is nagyon népszerű GeForce2 és GeForce3 szériához tartoznak. Brian Burke, a cég szóvivője elmondta, hogy az új chipek nagyobb teljesítményt biztosítanak, és a korszerű megoldásoknak köszönhetően az eddigieknél realisztikusabb megjelenítést tesznek lehetővé. Az új grafikus processzorok körülbelül október közepén kerülnek majd piacra. Ezzel egy időben a GeForce2 Ultra és a GeForce2 Pro kártyák gyártása folyamatosan megszűnik. A cég szóvivője viszont elmondta, hogy a GeForce2 MX 200 és a GeForce2 MX 400 termékek továbbra is elérhetők maradnak.

Az új Titanium szériához tartozó grafikus chipek közül a legnagyobb teljesítményt a GeForce3 Ti 500 nyújtja, amely 240 MHz-es frekvenciával működik, és 960 milliárd művelet végrehajtására képes másodpercenként. Az átlagosan 380 dollárba (110 000 forintba) kerülő, GeForce3 Ti 500-ra épülő kártyákon 64 MB DDR SDRAM memória lesz megtalálható.


A Titanium széria második legnagyobb teljesítményű képviselője a GeForce3 Ti 200, amely 175 MHz-es frekvenciával működik, és egy másodperc alatt 700 milliárd műveletet képes elvégezni. A GeForce3 Ti 200 alapú kártyákon is 64 MB DDR SDRAM memória kap majd helyet, és körülbelül 330 dollárba (93 000 forintba) fognak kerülni.

Az új grafikus chipek közül a legolcsóbb változat a GeForce2 Ti nevet viseli. 250 MHz-es órajellel működik, és olyan kártyákon fog helyet kapni, amelyeken 64 MB, 200 MHz-es DDR SDRAM memória lesz megtalálható. Ezekhez a grafikus kártyákhoz már jóval olcsóbban lehet majd hozzájutni, mint az előbbiekben ismertetett termékekhez, hiszen körülbelül 150-180 dollárba (42 000 – 50 000 forintba) fognak kerülni.

A GeForce2 Ti és a GeForce3 Ti chipek nemcsak az órajelekben különböznek, hanem például a gyártási technológiákban is. A GeForce 3 Ti modellek ugyanis 0,15 mikronos, míg a GeForce2 Ti chip 0,18 mikronos gyártási technológiákkal készül. Érdekesség, hogy a legnagyobb teljesítményű GeForce3 Ti 500 körülbelül 57 millió darab tranzisztort tartalmaz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #30
    én sem erre vagyok ráindulva de azért ez már nem rossz... :P
  • narumon #28
    azopi: Akkor erre mit lépsz? :P

    "ASUS V8200T5: NVIDIA GeForce3 Ti500 videochip, 64 MByte 3,5ns DDR SDRAM, Pure és Deluxe kivitel. A kártyák sorozatgyártása várhatóan novemberben kezdődik, a Pure verzió bolti ára 370 dollár körül alakul."
  • narumon #27
    "erre mondom hogy valtozoak az igenyek EN ESZREVESZEM NAGYON MEG A 30-40FPS-t is.hiszed vagy nem!"

    Az tök király hogy te észreveszed mert a szemed nem érzékeli. Azért is mennek a mozifilmek 24fps-el nyugodtan. Persze azért megnyugtatóbb ha 30 felett megy egy játék...
  • Szepi #26
    szerezz be egy ösrégi monitort, valahogy vidd le 30Hz-re, és akkor nem fogod! :)))
  • narumon #22
    "En tenyleg annak szurkolok, hogy a te joslatod jojjon be, csak nem bizom benne hogy iden ez a kartya meg ilyen olcso lesz. "

    Hát a karácsonyi dömping miatt valószinű hogy nem, de majd január február környékén :)) Mindenesetre akkor meg ott lesz a 7700 Ti, és az is elég brutál lesz sebességre... Már csak az Athlon XPt várom mellé és akkor nagyon nagyon boldog leszek :))
  • narumon #21
    "De mar a 800X600 32 bitnel mar 1-2 jateknal mar azt mondom hogy nem megy jol!!!!
    Nekem a 50-60FPS az jo
    nem a 20-25!!!"

    NEkem az összes mostani játék (beleértve MAx PAynet is pl) Tökéletesen megy 800x600-ban 32biten. Mégcsak meg sem nyekkent. 50-60fps nekem nem kell ugyanis 25fps felett már tökéletesen folyamatos mozgás van. Max Payne egyébkétn nekem a legdurvább "lángos" helyen is csak 24re esett le amúgy stabilan vitte a 30 fölötti értéket. Nekem ez teljesen elég volt ahhoz hogy jól végigjátsszam, ja és nekem a Quake III is tökmindegy hogy 85fps vagy 110fps-el megy-e...
  • Zoi #20
    Fere ne erts! En tenyleg annak szurkolok, hogy a te joslatod jojjon be, csak nem bizom benne hogy iden ez a kartya meg ilyen olcso lesz. Talan majd tavasszal...
    Sot mitobb remelem, hogy kialakul egy arvaerseny az ATi es nVidia kozott es tavaszal kapok egy Radeon 8500-asat 35e Ft koruli aron. Miert ne? :D
    (Mar most is lattam 210-230 USA$ koruli aron.)

    Zoi
  • narumon #17
    FeketeBirka: Egyetértek én is 3800-al nyomulok pedig én elég sokat játszok. Én pl most fogok 6800-ra cserélni amit egy váltáskényszertől szenvedő emberkétől veszek meg használtan, jó áron. A régi kártyára meg van vevőm. Nem kell mindig a legújabb ketyere, ha valami jó akkor az évekig használható kiválóan...
  • narumon #16
    "most,a G3 Ti 500-as lesz a leggyorsabb kártya a nviaiatól,vagy ezek mind valami butitott változat a G3nak???"

    A g3 Ti500 az egy turbózott Gef3. Régen ezt ugy hivták ultra... most Ti500
  • narumon #15
    "Ez 280Ft-tal szamolva 64400Ft, erre meg varhatona meg jon egy kisker ar, Afa, meg mittudom en hogy mi s a vegen brutto 90e korul lesz :(."

    MHm én eddig magyarországon még mindig mindent olcsóbban láttam/vettem mint külföldön. Egyébként áfát nem kéne rászámolni mivel a megadott dollár ár is áfás érték és ezt ugye ha kiviszed az országból akkor levonhatod. Tehát a magyar áfa az egy alacsonyabb külföldi áfa nélküli árra kerül rá. Amúgy meg szét kell nézni egy magyar boltban meg egy külföldiben, drágább kurrens cuccoknál van hogy egy tizessel is olcsóbb magyarországon.