JohnnyCage

A világháló is beleremegett az amerikai terrortámadásba

A lerombolt amerikai épületek, és a lezuhant utasszállító repülőgépek katasztrófáját, valamint a többezer ártatlan áldozat értelmetlen halálát követően az egész világ, így az internet is beleremegett a keddi, tragikus eseményekbe.

A kiberteret is megrengette az a horrorisztikus terrortámadás, amely az Egyesült Államokat érte kedden reggel. A kommunikációs rendszerek jelentős része megbénult, illetve a túlterheltség következtében nehezen elérhetővé vált. A világhálón számos, elsősorban amerikai weboldal összeomlott, különösen a híroldalak terheltsége növekedett meg ugrásszerűen.

Az internetezők százmilliói próbáltak minél részletesebb, pontosabb információhoz jutni a világháló segítségével, rengetegen voltak azonban azok is, akik amerikában tartózkodó, vagy élő hozzátartozóikról szerettek volna információt kapni. Az emberek világszerte óriási felháborodással fogadták a híreket, az internetes társalgók zsúfolásig teltek a véleményüket kinyilvánítani szándékozó internetezőkkel.

A hírcsatornák és a katasztrófák által érintett társaságok weboldalainak túlterhelődése mellett az internet maga végig stabil maradt, és megbírkózott a rendkívüli forgalommal. "A tragikus katasztrófának nem voltak komoly hatásai az internetre" - mondta Dan Berkowitz, az internetes forgalmat vizsgáló Keynote Systes igazgatója.

Az amerikai internetszolgáltatók közül kimaradásokat jelentett az Earthlink és az AT&T WorldNet is. "A New York környékén lakó felhasználók a vészhelyzet miatt esetleg foglalt jelzésekbe ütközhetnek, illetve sikertelenül végződhet csatlakozási próbálkozásuk" - közölte az Earthlink. A WorldCom Telecommunications bejelentése szerint a társaság ügyfelei Északkelet-Amerikában mind a telefon, mind az internetszolgáltatásban kimaradásokat tapasztalhattak. A CNN.com illetve ABCNews.com híroldalak hozzávetőlegesen egy órán keresztül voltak elérhetetlenek.

Számos internetoldal az elérés zökkenőmentesebbé tétele érdekében különleges intézkedéseket hajtott végre. A CNN.com mindent letörölt főoldaláról, hogy annak mérete lecsökkenjen és ezáltal hamarabb betöltődjön. A weboldalon egyedül a terrortámadásról szóló információk voltak megtalálhatóak mindenféle ikonok és képek nélkül. Az "America Under Attack" felirat fölött mindössze egyetlen kép volt megtalálható.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!