HNR

Vasárnapi Pc Piac - Videókártyák

Ma, bő két hónap után ismét mélyére néztük a videókártyák piacának, de természetesen a szokásos - egyéb árváltozásokat felölelő - általános áttekintés sem marad el.

Videókártyák

A nyár nyugodtan telt, az "állóvizet" kezdetben a Hercules Kyro II hazai debütálása látszott megzavarni, majd pedig az ATI új csodafegyverére kezdett irányulni a játékosok figyelme. Elmondható, hogy a Kyro II egyelőre nem tudott - idehaza sem - jelentős szeletet hasítani magának a piaci tortából (ennek oka elsősorban a húzós ár/teljesítmény arány), az új ATI RADEON 7500 és 8500 tényleges megjelenése pedig még várat magára, remélhetőleg már nem sokáig. Az nVidia sem ül nyugodtan a babérjain, annál is inkább, mert az első tesztek szerint - ha az ATI képes hírhedten rossz driverein javítani - bizony a GeForce 3-nak komoly vetélytársa lesz a RADEON 8500. A pletykák egy, az alsó kategóriás képekbe szánt GeForce 3 MX chip fejlesztéséről szólnak és várható az is, hogy a GeForce 3-nak később egy megnövelt órajelű változatait is piacra dobja a gyártó. Mivel az első félév során az nVidia veszített piaci részesedéséből, indokolt is a feszített tempó. Lássuk az árakat, mi mennyit változott június eleje óta:

nVidia: Most már biztos, hogy az MX100 névre hallgató, a legolcsóbb gépekbe szánt kártya nem fog megjelenni; marad az MX200 és MX400. Egy "noname" MX200-as akár 14 ezer forintos nettó ár alatt is beszerezhető, míg az ASUS ill. a Leadtek által gyártottakért 21,5-24,5 ezer forintot is elkérnek. Az MX400-asok, melyek jóval nagyobb teljesítmény kínálnak 15-16 ezer forinttól kezdődően szerezhetők be és a csúcs változat ára sem haladja meg a 22 ezret. Az ASUS - a memória méretétől és TV kimenettől függően - 26-33 ezer forintot kér kártyáiért, egy 64 megás csúcs MX400-as Leadtek ára pedig legalább 38 ezer. Ebben a kategóriában az árak nem változtak számottevően, kb. 5-10% a csökkenés mértéke.

Klikk ide! Klikk ide!

Jóval olcsóbbak lettek viszont a "klasszikus" GeForce 2-vel szállított kártyák. Az alap ASUS V7700-as akár már nettó 35 ezerért is elvihető, szemben a két hónappal ezelőtti 44 ezres árral. A 64 megás Pro változat ára is jelentősen mérésklődött, 70 ezer forint alá csökkent, míg a régen csúcsmodellnek számító Ultra ára nem változott számottevően, most is 90 ezer körül kezdődik (a Leadtek 76e). A nagyágyú GeForce3 az ASUS-tól 100 ill. 111 ezret kóstál (ez utóbbi a DeLuxe kivitel), míg a Leadtek-ért 108 ezret kérnek. Egyelőre ezek ára sem esett jelentősen.

Matrox: Idehaza egyelőre nem kapható új termékük, a paletta a régi, az árak is. G450-es: 19,5 - 23 ezer forint, függően attól, hogy 16 vagy 32 mega memóriával látták el. A tv tunert is tartalmazó Marvel G450 ára 54 ezer forintnál kezdődik. Az árak mintegy 10%-kal csökkentek.

ATI: A legnépszerűbb modell itthon a szoftveresen butított RADEON LE, ára 23 ezer körüli (10%-ot esett). Hasonlóan olcsó a számottevően lassabb RADEON VE. Egy 32 mega DDR memóriás "alap" RADEON ára 41 ezernél kezdődik, míg egy csúcs 64 megás RADEON VIVO is már 50 ezer alatt elérhető. Az áracsökkenés minimális, nem éri el a 10%-ot.

Hercules: Az egyedüli versenyképes - Kyro II chippel szerelt 64 megás - kártya ára nettó 32 ezer forint.

Processzorok

INTEL Celeron 2 FC-PGA: 566/600/633/ 700/733/766/ 800/850/900 MHz - 11e/11e/11,5e/ 13e/13,5e/14,5e/ 15,5e/19,5e/23,5e. Az árak kicsit változtak, a legtöbb modell 5-5%kal lett olcsóbb, 10% körül csak a 800 és 900 MHz-es példányok ára esett.

Klikk ide! Klikk ide!

INTEL Pentium III: 650/667/733/ 750/800/850/ 866/933/1000 MHz - 28e/25e/30e/ 29e/33,8e/42e/ 38e/41,5e/50e. Az árak egyetlen forintot sem mozdultak. A Slot1-es modellek ára némileg alacsonyabb lehet, mint az itt leírt, ma gyártott FC-PGA tokozással készülő társaiké.
INTEL Pentium 4: 1,3/1,4/1,5/1,7GHz - 41e/46e/63e/91e (OEM - memória nélkül) 1,3/1,4/1,5/1,7GHz - 61e/71,2e/85,2e/120e (2x64MB RAMBUS memóriával). Szinte változatlanok az árak, 5-5%-kal kedvezőbb az ára az 1,3-as és 1,5-ös RAMBUS-szal csomagolt daraboknak.

AMD Duron: 700/750/800/ 850/900/950 MHz - 7,8e/8,9e/11,3e/ 12e/14e/17e. A 850-950 MHz-es példányok ára egy hét alatt több, mint 10%-ot esett.

AMD Thunderbird: 850/900/950/ 1000/1100/1200/ 1300/1400 MHz - 17,5e/18e/19,5e/ 22e/24e/24,8e/ 34,5e/46,5e. Lassú és nem számottevő az árak változása.

Memóriák

SDRAM: 2,4-2,9 ezer/3,8-4,4 ezer/7,2-8,1 ezer/13,3 ezer (64/128/256/512 MB PC133 OEM, noname gyártóktól), 2,9-3,1 ezer/4,5-5 ezer/ 8-9,2 ezer (64/128/256 MB PC133 márkásabb gyártóktól). Micron 4,5 ezer/8,9 ezer (128/256 MB), 512 MB-os Winbond 15 ezer alatt, az Infineon pedig 19,5 ezer, jóval olcsóbb mint előző héten.

Klikk ide! Klikk ide!

DDR SDRAM: 6 ezer/12,2 ezer (128/256 MB PC2100). A 128 megás modell lényegesen olcsóbb lett.

RAMBUS: 7,4 ezer/13 ezer/27,5 ezer (64/128/256 MB PC800). Az árak stagnálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ixyon #17
    ja. lehet, hogy valaki jó, de az én szememben sokkal többet ér a ilető, ha méltósággal, csendben el tudja viselnia győzelmet, nem sértve ezzel senkit, és nem olyanokat nyilatkozni, hogy "az jó, hogy én indulok, de a többiek minek?" szal lehetne ilyenek nélkül is világbajnoknak lenni, és akkor talán én is neki drukkolnék
  • narumon #16
    "tehát lenne mire."

    A világon nincs olyan ember akinek lenne mire vagy van mire beképzeltnek lenni. Senkinek nincs oka rá, és ne is legyen az. Szerintem Sumolyer is beképzelt, ezért nem is szeretem.
  • PyRex #15
    EN is utalom Súmákert! Raadasul iden k*rvara nem azert nyert, mert annyira baromira megeroltette volna magat, hanem mert Hakinnen meg Coultard autojaval sorozatosan baj volt. Emlexem: volt olyan verseny, hogy sumika elott kiestek paran, o meg szepen igy kerult az elso helyre, majd megnyerte a versenyt, es UNNEPELTETTE magat! A szemet. A masik dolog: Emlekeztek arra, amikor Coulthard a 2. volt es Sumi meg az elso? Es amikor lekoroztek valakit, SUMIT ROGTON ELENGEDTE MINDENKI, de a 3m-re utana jovo Coulthardot meg SENKI! Hat mi ez, ha nem parasztsag? Ugy meg van ez bundazva bazzeg... Persze utana 30 mp mulva Coulthard megint ott volt sumi seggibe, talan meg is tudta volna elozni (mivel mindig utolerte, gyorsabb volt nala), csak ugye megint elertek egy lekorozendo f@szhoz... Hat kopnom kellene arra a rohadek sumakerre, es nem ertem, aki ot Isteniti, az ilyen undorito mocsok dolgokat hogy nem veszi eszre? Pesze OFFTOPIC voltam, de ki erdekel? :)))

    PyRex
  • St #12
    azért nem kéne ennyire az aktuális hardver árakkal foglalkozni, van egy profi forma1-es topicunk az általános témák között, kéretik ott folytatni ezt a felettébb elmés társalgást :))

    (egyébként sumi rulz)
  • Lez #11
    Én nem vagyok Coulthard párti, nekem mindegy ki nyer, csak ne a Surmóker legyen.
    Utálom azt a beképzelt fejét.
    Az öccsével pl semmi bajom, csak ezt a köcsög Misit nem bírhatom.
  • ixyon #9
    1etértek!!!!!!!!!!!!!!!!! igazad van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4
    és a cikk meg jó
  • ixyon #6
    :)
  • l3alF1aKe #5
    -)